2024. október 10., csütörtök

Városnap Homelben

Homel, Fehéroroszország népesség tekintetében második városa, alapításának 882. évfordulóját ünnepelte, az eseményre Újvidék delegációja is meghívást kapott.

Városunkat Đurađ Jakšić alpolgármester és Ivan Siler polgármester-helyettes képviselte, a látogatás során a vendégek részt vettek a városnapi, hivatalos fogadáson. Találkoztak és beszélgettek Vladimir Privalovval, Homel városi képviselő-tesületének, azaz végrehajtó bizottságának elnökével, valamint a város többi, köztekintélynek örvendő képviselőjével.

Az Újvidékről érkezők a találkozón Milan Đurić polgármester és az újvidéki polgárság nevében gratuláltak Homel város napja alkalmából, és átadták az ajándékokat. Jakšić alpolgármester hangsúlyozta, hogy Újvidék büszke arra, hogy 27 várossal ápolhat baráti kapcsolatot, különösen a Homelhez fűződő mély és erős kapcsolatokra.

– Ezek az összeköttetések példázzák a két város közötti, szoros együttműködést, minden időszakban, még a legnehezebbekben is kiállják a próbát – emlékeztetett az alpolgármester.

A két város közötti testvérvárosi együttműködésről szóló szerződést 2013-ban írták alá számos területen: a gazdaságban, a kereskedelemben, a közszolgáltatásokban, a turizmusban, a kultúrában, az oktatásban, az egészségügyben és szociálpolitikában is. Ilina Vukajlović, a fehéroroszországi szerb nagykövet is részt vett a látogatáson, aki a Szerbia és Fehéroroszország közötti együttműködés magas szintjéről és annak további fejlesztési lehetőségeiről is beszélt az újvidéki küldöttséggel.

Az ilyenfajta látogatások és ünnepségek nemcsak a két város közötti, hagyományos és általános kötődéseket erősítik, hanem hozzájárulnak konkrét projektek megvalósításához is.

 

Nyitókép: novisad.rs