2024. május 6., hétfő

Aszfaltozás a Népfront utcában

A limáni, csatornázási munkálatsorozat keretében az autózást, a parkolást vagy éppen a gyalogosközlekedést tiltó táblák egyszer itt, máshol teljesen másik helyen jelennek meg. Szinte lehetetlenség lenne előrelátni, megjósolni, hogy a munkálatok pontosan milyen ütemben fognak haladni, és, hogy egy-egy utcában mikor vezetnek be forgalomkorlátozást.

A Dragiša Brašovan utcában az új csővezeték most már teljes hosszában összeköti a Stefan despota sugárutat és a Népfront utcát. Az árkot feltöltötték, és a Népfront utcai szakaszon, ahol már tíz napja forgalomkorlátozás van érvényben, tegnap leszórták az alsó aszfaltréteget. Erre jöhet ma a második, felső réteg, és legkésőbb hétfőn már megnyílhat ez a különösen forgalmas utcarész. A korábbi bejelentés szerint az erre közlekedő 4-es és 11-es buszok mindkét irányban kerülőutakon, a Lázár cár sugárút érintésével szállítják utasaikat április 30-áig.

A Limánnak ezen a részén már nem valószínű csatornázás, a munkálatok legnagyobb részét már elvégezték az elmúlt évben. Jelenleg az egyetemi városban, a Technológiai Kar és a Mezőgazdasági Kar épületei közötti udvarban csatornáznak. A jelek szerint hátra van még a Lázár cár sugárút mentén haladó fővezeték földbe helyezése.

 

Nyitókép: Szeli Balázs felvétele