2024. május 9., csütörtök

Intenzív faültetés városszerte

A Most ültetünk Újvidék jövőjéért elnevezésű projekt keretein belül szerdán ismét fásítási akciót tartottak – ezúttal a Mihajlo Pupin sugárúton, a Duna park mentén, valamint a parkon belül is. Az eseményen Mira Radenović Bojić, a város környezetvédelmi hivatalának tagja elmondta, hogy ezúttal 18 japán díszcseresznye facsemetét ültettek el, amelyek az említett sugárutat, de a város egészét díszítik majd, ha megnőnek.

– Szeretném bejelenteni a Városi Kertészeti Közvállalatnak és a Čistoća Köztisztasági Közvállalatnak a közös akcióját, amely a zöldfelületek tavaszi rendezésére irányul. Ennek az akciónak a keretein belül az említett közvállalatok munkásai megtisztítják majd a zöldfelületeket, fákat, virágokat és díszbokrokat ültetnek a városi és a peremvárosi területeken. A mostani akciónk a tavaly júliusi ítéletidő következményeinek elhárítására, vagyis a város zöld alapjának fejlesztésére és megújítására irányul. Emellett a folyamatos faültetési akciókkal felhívjuk a figyelmet a város zöldesítésének fontosságára, ugyanakkor a polgárokkal, az önkéntesekkel, a társadalmi felelősségtudatot mutató vállalatokkal közösen folytatjuk Újvidék gazdagítását. Tavaly november óta a város területén mintegy 2500 facsemetét ültettünk el – összegzett Mira Radenović Bojić.

Danijela Andrić, a Városi Kertészeti Közvállalat igazgatóhelyettese elmondta, hogy az intenzív faültetési akciót a közvállalat kertészei a fák nyugalmi állapotának időszakában végzik el. Bejelentette, hogy az ültetés március végéig tart.