2024. május 9., csütörtök
FEST 2024

Csodálatos játék mindegyik filmkockában

Mira Banjac idős és beteg, a forgatásnak gyógyító ereje van

Szombaton este az Arena Cineplex moziban megnyílt a FEST nemzetközi filmfesztivál újvidéki vonala. A szemlét a Još jedan dan című film nyitotta meg, melynek bemutatóján Radivoj Bukvić forgatókönyvíró és rendező is részt vett Mira Banjac legendás színésznővel együtt.

A színésznő a világon a korát illetően ötödik helyen áll, és hosszú idő után most jelent meg a nyilvánosság előtt. Radivoj Bukvić rövidfilmjében ugyanis ő játssza a főszerepet, egy 94 éves, a falu szélén élő nénit alakít.

A színésznő a közönséghez intézett beszédében kiemelte, hogy többnyire betegen tölti otthon az idejét, de amint forgatásra kell menni, azonnal jobban érzi magát. Bukvić szerint megtiszteltetés volt együttműködni a világviszonylatban is nagyon előrehaladott korú színésznővel.

– Örültem, mikor elvállalta a felkérést, valójában csak vele tudtam elképzelni az együttműködést az új filmben. Természetesen volt B tervem is, de azt akartam, hogy Mira Banjac játssza a főszerepet! Gyerekkori álmom volt, hogy készítsek egy filmet a nagymamámról, és ez most megvalósult, ráadásul egy kiváló színésznőnek az alakításával. Minden képkockában csodáltam a játékát. Nagyon hálás vagyok neki azért a fenntartások nélküli támogatásért, amelyet rövid és szép együttműködésünk során kaptam tőle – hálálkodott Bukvić.

A filmben a kilencvennégy éves, magányával küszködő Smilja emlékekkel tölti meg romos tájházát. A helybeliek többségéhez hasonlóan gyermekei, majd unokái is régen elhagyták a falut a jobb élet reményében. Smilja mama egyetlen beszélgetési lehetősége a postás érkezése, aki havonta egyszer nyugdíjat hoz neki. Távozása után a csend visszhangzik a házban, emlékeztetve őt arra, hogy az időskori magány elviselhetetlen. Ennek ellenére a nagymama a mindennapokban is igyekszik megtalálni az élet szépségeit.

A bemutató után az Alexander Payne rendezte A Téli szünet című filmet, valamint Roman Polanski Palace alkotását tekinthette meg a közönség. Kedden a Hulló levelek és az Egy zuhanás anatómiája került a vászonra, ma, szerdán pedig az Eileen, és a szerb Jorgovani című filmet vetítik.

Csütörtökön a Bernadette – A főnök asszony, és a Knox Goes Away, pénteken az Érdekvédelmi terület és a L’Empire, szombaton A fattyú és a Za danas toliko, vasárnap pedig Priscilla, valamint a Zelena granica lesz látható. A fesztivál utolsó napján, március 4-én a Sleeping Dogs, illetve a Ruski konzul című alkotásokat tekinthetjük meg.

A filmeket az 5-ös teremben 17 és 21:30 között vetítik. Jegyek az Arena Cineplex mozi jegypénztáránál vásárolhatók 550 dináros áron. A fesztivál filmjeiről bővebben a www.arenacineplex.com oldalon tájékozódhatunk.