2024. május 9., csütörtök

Tehetségkutatás és tehetségnevelés

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS tehetséggondozó mozgalom keretében 2023. november 28-án Szenttamáson a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában immár 23. alkalommal megrendezi a vajdasági szintű, kétfordulós Kovács Sztrikó Zoltán Általános Iskolai Fizika-kémia Diákversenyt.

Az idéntől a versenyre a tanulók három korosztályban nevezhetnek be, tudásszintjüknek megfelelő, kísérleti jellegű vizsgálatokat végeznek, a felkészülést önállóan vagy párban végezhetik. Bejelentkezésként a verseny első, írásbeli fordulójára szakdolgozatot küldenek be. A szóbeli döntőre november 28-án kerül sor, ahol a diákok szakbizottság előtt mutatják be a kísérleteiket. A verseny célja a diákok megismertetése és érdeklődésének felkeltése a természettudományok iránt, ezért már az alsós diákok is csatlakozhatnak a versenyzőkhöz. A megmérettetés másik, talán még fontosabb célja a tehetségek felkutatása, a tehetségnevelés, serkentése és támogatása.

Az összejövetel egyúttal a természettudományi szaktanárok szakmai találkozója is.

A VMPE-ben úgy vélik, hogy a gyermek tehetségének és gondozásának folyamatában a pedagógusnak és a szülőnek szorosan együtt kell működnie. – A szülők gyakran fáradtak, nincs türelmük, idejük arra, hogy valóban foglalkozzanak gyermekükkel. Nem könnyű reálisan felmérni egy gyermek tehetségét, gyakran az elfogultság miatt hibáznak – a szülő nem ismeri fel a szunnyadó tehetséget. Ezért van szükségünk odafigyelő pedagógusokra, tehetséggondozó szakemberekre, olyanokra, akiknek van összehasonlítási alapjuk – emlékeztetnek az egyesületből.

Részletes információk versenyről ezen a honlapon találhatók meg.

Nyitókép: A VMPE a hétvégén ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját, ebből az alkalomból az Újvidéki Színházban színes rendezvényen látta vendégül a kollégákat (Fotó: Dávid Csilla felvétele)