(Fotó: Ótos András)
Az igazi ünnepi hangulat Újvidéket, mint minden más fővárostól távol eső várost, az 1895. év végén és 1896. év kezdetén érte el. Azonban már 1894-ben is érkeztek olyan jellegű leiratok, amelyre a város nevében nemleges volt a válasz. Az egyik ilyen volt, Eötvös Loránd vallás- és közoktatási miniszter leirata is, amelyben arra szólította fel Újvidék város elöljáróságát, hogy a „történelmükben élnek a nemzetek” jelszó értelmében a város képviselői válasszák ki azt a történelmi eseményt, amely országos jellegénél fogva érdemes lenne arra, hogy képzőművészetileg megörökítsék.
Természetesen itt olyan eseményre gondolt „mely a teljességében és eddig nem látott fényben képviselné” a kiválasztott történelmi eseményt, azzal is érvelve, hogy az országban annyi jó művész van, akik a történelmi esemény megjelenítésével „megérthetővé tehetné múltunkat”. Azonban az újvidéki városatyák, úgy látszik, jobbnak látták, ha a múlt részletezésébe és értékelésébe nem bocsátkoznak, és ezt a felkínált lehetőséget, amelyet ugyan a városnak kellett volna pénzelnie, azzal az indokkal, hogy a „város múltjában a magas követelménynek eleget tevő eseménye nincs”, a legnagyobb sajnálattal már 1894 szeptemberében visszautasították.
Az igen gyéren fennmaradt levéltári iratokból azonban világosan kitűnik, hogy az ezredéves jubileumot mindenki jó alkalomnak találta, hogy ne csak saját minisztériumát, hanem magánvállalkozását is előremozdítsa. Így, a városi tanácshoz nemcsak a minisztériumokból érkeztek a különböző rendezvényeken és kiállításokon való részvételre invitáló leiratok, hanem a különböző minisztériumoktól-miniszterektől támogatott magánszemélyek ajánlatainak és kínálatának sokasága is. Ilyen például Steinbach Arnold díszítő-díszletfestő kárpitos ajánlata is, aki gróf Andrássy Tivadar közbenjárására a város kiállítási pavilon díszítésének terveit készíthette el. A már megszerzett megbízatás mellett, azonban ő szerette volna Újvidék polgári „díszjeleit, rendi címerét és a városcímer lobogóját és címer lovas zászlóit” is kivitelezni. Mindezeken, saját leírása szerint, a magyar „stylus” jelei szerepeltek. A zászlón, elől Őfelsége a koronázási dombon és ló, lovas alakja, míg hátul Újvidék város, vagy az ország, vagy mindkettőnek címere „egymással összehangzásban” szerepelt volna. Ezen címer-zászlók hátlapjára az illető küldöttség tagjainak címerei is elhelyezhetők voltak. A művész bevallása szerint, a díszjelek az ünnepségek lezajlása után is használhatók lennének, ezért a jubileumi évszámot is belehímeznék. A városlobogón kívül, mivel a művész illetlennek találta az uralkodó zsebkendők lobogtatásával való üdvözlését, nemzetiszín selyem zsebzászlók gyártását is elvállalta 1 forintos ár mellett. Hogy milyen volt a város „czímerlobogója” és Újvidék városa vásárolt-e a nemzetiszín zsebzászlókból, arról a levéltári adatok nem szólnak. Egy dolog azonban világosan kitetszik az iratokból, hogy 1896-ban, mint manapság is, minden nemzeti ünnep a városoknak és településeknek sok pénzét emésztette fel. Ritka az olyan irat, amelyben az ajánlkozó „üzletember” vagy művész ne foglalta volna pénz iránti igényét is a kérvénybe.
Az ezredéves ünnepségek tartós megörökítési kísérletében sem volt hiány. A „Millenniumi hódoló felvonulás színezett szoborkörkép” vállalat, a hódoló felvonulásban résztvevő újvidéki banderiálisok szoborban való megörökítésére ajánlkozott a városnak. De magában a városban is, természetesen, felsőbb miniszteri rendeletre, pontosabban a mezőgazdasági miniszter rendeletére Magyarország ezredéves fennállásának emlékére díszfák kiültetését rendelték el. Az újvidékiek erre a célra 118 darab, ötéves, egészséges tölgyfa ültetését látták elő a „a város tulajdonát képező és államerdészeti kezelés alatt álló „Kaszabszka ada” erdősítésre előlátott terület város felé eső részén. Erre a helyre, az említett tölgyfákat, két egymástól 15 méter távolságra lévő 30 méter átmérőjű körlet alakban ültették, ezeket a köröket pedig 6 méter széles fasor kötötte össze. Az ültetés menetére Lohr Antal magyar királyi erdész felügyelt.
Ezzel egy időben, azonban nagyban folytak a díszfelvonulás előkészületei, és a helyben szervezett megemlékezésekre való felkészülés is. A budapesti díszfelvonulásra, a Markó utcában felépített tribünön a város vezetősége és családtagjai 3 forintos ár mellett jegyeket is igényelhettek. A felvonulási és az ezredéves ünnep részvételért sem lelkesedett egyformán mindenki, talán jogosan, mert a jegyeket nem más, mint a belügyminisztérium osztotta szét.
