Világszerte tegnap emlékeztek meg arról a napról, amikor 1971-ben Londonban összeült az I. Roma Világkongresszus, és a jelen levő, különböző cigány népcsoportokat képviselő résztvevők döntöttek a jövőbeli folyamatos együttműködésről és a nemzetközi közéletben történő közös fellépésről. 1971. április 8-án megegyeztek a cigányság nemzeti jelképeiről is, a romák zászlót és himnuszt kaptak, azóta használják az Opre Roma!, azaz a „Fel, cigányok!” jelmondatot. Az esemény tiszteletére az ENSZ április 8-át a roma kultúra világnapjává nyilvánította, a cigány szervezetek általában kulturális rendezvényekkel emlékeznek meg a világnapról. Újvidéken tegnap este a Művelődési Központban tartottak alkalmi ünnepséget. Magyarországról, Németországból, Franciaországból és Amerikából is érkeztek vendégek, ismertették a romák sűrített történelmét, bibliai részleteket olvastak fel roma nyelven, fellépett a szerb–magyar Gyass együttes, bemutattak egy Django Reinhardt cigány dzsesszzenészről szóló filmet...
A székvárosi nemkormányzati szervezetek ünnepi műsorokkal immár egy évtizede folyamatosan megemlékeznek az eseményről, de ezek a műsorok leginkább csak a közösségen belülieket célozzák meg: emlékeztetni akarják a romákat, hogy néppé váltak, és hogy most már kötelességük saját kezükbe venni sorsukat: harcolni érdekeikért, nem a segítségre várni. A roma világnapra való emlékezéssel a világ cigányainak öntudatára szeretnének hatni, a folyamatban lévő roma évtizednek is az a végső célja, hogy a romák végre passzív tárgyból cselekvő szubjektummá váljanak. Az újvidéki példa azonban rámutat arra, hogy ez nem igazán sikerül: az ünnepségeken általában nagyon kevés a cigány, ami sajnos arra utal, hogy a romákat kevéssé érdekli eredetük, kultúrájuk, hagyományaik.
A tegnapi ünnepség szervezőitől, résztvevőitől megkérdeztük, hogy szerintük melyek az újvidéki roma közösség legnagyobb gondjai.
Radmila Zećirović, az önkormányzat romakérdésekkel foglalkozó koordinátora: A legnagyobb gondot a tanulatlanság jelenti, de gyakran még az iskolázott romák sincsenek munkaviszonyban. A munkanélküliség tehát hatalmas probléma, ezenkívül gyakran áldatlan, egészségtelen körülmények között élnek, mindenekelőtt roma lakótelepeken. Az újvidéki romák mindössze 30 százalékának van iskolai végzettsége, ez leggyakrabban a középiskola befejezését jelenti. A problémát romák számára kidolgozott munkahelyteremtő programokkal lehetne orvosolni, az önkormányzat szervezhetne közmunkát számukra, a cél az, hogy lekerüljenek a munkaközvetítő listájáról. Még az is sokat jelentene, ha szezonmunkát találnának számukra. Tartottak már szervezett programokat a munkaközvetítő révén, de a jelentkezők olyan kis összeget kaptak, hogy az elképzelés megbukott. A programok sikertelenségéhez hozzájárult az is, hogy a romák nem szokták meg azt, hogy havonta kapják kézhez bérüket. E tekintetben felvilágosításra szorulnak, ismeretterjesztő programok segítségével el kellene fogadtatni velük a többség által elfogadott társadalmi rendszert, beleértve a havi bérkifizetést is.
Milena Pantelić, negyedéves orvostanhallgató: Az újvidéki romák helyzete igen bonyolult, több gondról beszélünk, amelyek közül egyik sem a legnagyobb. A problémaegyüttes hátterében a romák öntudatának hiánya rejlik, mind Újvidéken, mind máshol a világon. Nincsenek tudatában annak, hogy iskolába márpedig kell járni, szükségük van képzésre, kereseti lehetőségre, csak így léphetnek ki az évszázadok óta rájuk telepedő névtelenségből. Újvidéken nagyon sok egészségtelen roma lakótelep van, ezeken az élet alapfeltételei sem adottak. A támogatások nem elegendőek ahhoz, hogy a lakáskörülményeket rendezni lehessen, ellenben számos városi ház, épület üresen, romosan áll, ezekbe ideiglenesen beköltözhetnének a romák. Az önkormányzatnak nem lenne muszáj minden egyes elhagyott középületből tőkét kovácsolnia.
Léteznek kedvezményezett roma oktatási programok, a tanulni akaró romák különleges támogatásokat élveznek, de mire számíthatnak a tanulmányok befejezése után? Számíthatunk munkahelyre? Újvidéken hatalmas gondot okoznak az előítéletek, maholnap, ha befejezem orvosi tanulmányaimat, nem lehetek biztos abban, hogy lesz elég páciensem, hogy az emberek felkeresik-e a rendelőmet. Nem mindenki akarja azt, hogy sötét bőrű orvos tapogassa. Az újvidéki kórház ápolónőitől hallottam, hogy emiatt a betegek visszautasítottak már vizsgálatokat. A szülészeten dolgozók azt mesélik, hogy az átlagosnál egyébként is jóval kisebb testsúllyal világra jövő roma újszülöttekre nem fordítanak akkora figyelmet, mint a fehér babákra, egyes ápolónőket nem érdekel különösebben az, ha egy cigány baba sír. Az ilyesmi már kissé fasizmusra emlékeztet, aminek soha többé nem lenne szabad megtörténnie.
Oláh Vince: mind az újvidéki, mind a világ roma népességének legnagyobb problémáját két pontban foglalhatnám össze: szervezetlenség és széthúzás. Harmadik pontként a nemzeti öntudathiányát említeném: nem tudják, kicsodák, honnan érkeztek, miért léteznek... Azt sem tudják, hol voltak tegnap, hol lesznek holnap, honnan is tudhatnák tehát, népükkel mi minden történt ezer évvel ezelőtt? A romák fejében nincs történelem, hiányzik a perspektíva, semmi sem érdekli őket, ilyen emberekkel nem sokra megyünk. Ez a probléma, és ezzel vége is a mesének.
