Örömmel tölt el minden vajdasági magyart, hogy az elmúlt hetekben tudományos értekezések és több nyilatkozat is elhangzott nemzetünk fennmaradásáról, anyanyelvének javításáról. Sajnos, csak egy olyan megállapítással találkoztam a sajtóban, amely köznyelvünk állapotára vonatkozik.
– A vajdasági magyarság anyanyelve nagyon rossz. Nemcsak a gyermekeké, hanem a felnőtteké is. Sőt nagyon sok pedagógusnál is azt vettem észre – mondja Nagy Margit, a Vajdasági Pedagógusok Egyesületének elnöke –, hogy nagyon alacsony szinten beszélik a magyar nyelvet. A gyermekek anyanyelvi szintje nagyon különböző és egységes tankönyv alapján majdnem lehetetlen az anyanyelvápolást tanítani.
Az én tapasztalatom is egy nagytekintélyű magyarországi nyelvtudós kijelentésével szemben, hogy „minden szó, amit magyar ember használ, magyar”.
Nem sok ismerete lehet a tudósnak, mondjuk, a szórvány magyar települések nyelvhasználatáról, amely egyszerűen katasztrofális. Minden nap találkozunk elrettentő példával, kifejezéssel, amely megbotránkoztatja az embert. Csak egyet-kettőt említek, mert százat is említhetnék mondjuk Újvidékről. – Megyek a salter szálába porezt fizteni, – Mit veszel Bozsicsra? – Az ucsiteljica szigorú, – stb. A koronát az a hölgy tette fel a helyi nyelvhasználatunkra, hogy „Bolizik a vrátja”,vagyis fáj a nyaka.
A vegyes házasságokban is szomorú a helyzet. Miután egyik hölgy ismerősöm szerb férje elhunyt, kért tőlem néhány magyar könyvet, hogy tanulja, gyakorolja anyanyelvét. Férje mellett ugyanis nem volt bátorsága magyarul beszélni. Férje negyven évi házasságuk alatt mindössze annyit tanult meg, hogy „gyere velem a kukoricásba b...ni”. A napokban az orvosnál találkoztam egy ápolónővel. Mindig szerbül beszélt velem. Amikor észrevette, hogy a Magyar Szó olvasásával ütöm agyon az időt, így szólt : – Tudja, én is magyar vagyok. Csak otthon nem beszélhetek magyarul. Szerb férjem családjának tizenegy tagját a razzia idején a Dunába lőtték. Bár ezért nem én vagyok a bűnös, elkerültem a magyar nyelv használatát.
Persze, nagyon törte a magyar nyelvet, a mondanivalója felét szerbül mondta el, de érezni lehetett, nagyon bánja anyanyelvének elvesztését. Foglalkozásom közben egy magyar általános iskola magyar tanárnőjétől két mondatos véleményt kértem gyermekei anyanyelvhasználatáról. Tíz perc türelmet kért, hogy leírja, amit el akar mondani. Vagyis, két mondat elmondására sem volt képes megfogalmazás nélkül. Hogy beszélhetik anyanyelvüket ilyen pedagógussal a diákok?
Tisztelet a kivételnek, de Újvidéken ez a helyzet. Csak azok, akiknek kenyerük a magyar nyelv használata – tanárok, újságírók, írók, színészek s néhány egyéb foglalkozásúak tartják kötelességüknek anyanyelvük hibátlan használatát, de közülük sem mindenki. A magyar sajtóban is sok a nyelvi hiba. Az iskolák sem jeleskednek a felkészítésben. S a szülők sem tartják fontosnak, hogy iskolás gyermekeik tudjanak magyarul. Ezért jár olyan sok magyar gyerek szerb iskolába, a szülőket ez nem bántja, s csak négy-öt gyereket íratnak magyar osztályba.
