Szerbia európai integrációs folyamataiban jelenleg nem a források befagyasztása, hanem a teljesítményalapú lehívás szigorú feltételrendszere jelenti a legnagyobb kihívást – hangsúlyozta lapunknak adott interjújában Kovács Elvira. A szerbiai parlament alelnöke szerint a Nyugat-Balkánnak szánt növekedési terv 1,5 milliárd eurós kerete továbbra is elérhető, a kifizetések üteme azonban az igazságügyi reformoktól és a valódi társadalmi dialógus meglététől függ. Az interjúban szó esik az Európai Parlament éles kritikáiról, a bürokratikus lassúság miatti „neutrális” költségvetési tervezésről, valamint a REM-tanács körüli feszültségekről is. A politikus rámutatott: a júniusi határidők betartása és a Velencei Bizottság ajánlásainak beépítése elháríthatja a források útjában álló legfőbb akadályokat.
Eltérő információk láttak napvilágot az elmúlt hetekben arra vonatkozóan, hogy az Európai Unió befagyasztotta-e a Szerbia számára meghatározott, növekedési tervből származó eszközöket. Felrótták Brüsszelben az elfogadott igazságügyi törvénycsomag hiányosságait, s intézkedésekre szólították fel az országot. Kovács Elvirát, a köztársasági parlament alelnökét és európai integrációs bizottság elnökét, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőjét elsőként arról kérdeztük, hogyan látja, mi a valóság az uniós források hozzáférhetősége terén?
– Az Európai Unió nem fagyasztotta be az eszközöket, ezt maga az Európai Bizottság és annak szóvivője is egyértelművé tette. Kezdettől fogva nyilvánvaló, hogy a Nyugat-Balkán számára kidolgozott növekedési terv forrásai szigorú feltételekhez vannak kötve. Szerbia számára valamivel több mint 1,5 milliárd eurós keret áll rendelkezésre, amely részben vissza nem térítendő támogatásokból, részben pedig kedvezményes hitelekből tevődik össze. A lehívás rendszere féléves ciklusokra épül: a kormány a feltételek teljesítése függvényében kérvényezheti az aktuális részleteket. Szerbia eddig összesen 160 millió eurót hívott le sikeresen, ami jelentősebb összeg a többi régiós ország részesedéséhez képest.
Tavaly júliusban a második, az idén januárban pedig már a harmadik részlet kifizetését kezdeményezte az ország; előbbi egy 50-60 milliós, utóbbi pedig egy 80 millió eurós tétel. Ezek az összegek jelenleg vizsgálat alatt állnak, ugyanis a reformtervben megfogalmazott feltételek teljesítésének ellenőrzése időigényes folyamat. Bizonyos területeken ugyan előfordulnak csúszások, de ezekre létezik egy nagyjából egyéves türelmi idő, az úgynevezett grace-periódus. Nem arról van szó tehát, hogy a pénzt egyfajta büntetésként befagyasztották volna, hanem egy folyamatos, teljesítményalapú lehívásra vonatkozik.
Nem titok ugyanakkor, hogy a legfőbb nézeteltérést az Európai Bizottsággal az igazságügyi törvénycsomag, az úgynevezett Mrdić-törvények okozták. A bírálatok szerint Szerbia túl gyorsan, érdemi közvita nélkül fogadta el ezeket a képviselői javaslatokat. A hatalmi többség azonban vállalta, hogy maradéktalanul beépíti a Velencei Bizottság ajánlásait a jogszabályokba. Az Igazságügyi Minisztérium jelenleg is azon dolgozik, hogy ezeket a módosításokat még a Velencei Bizottság június 12–13-i plenáris ülése előtt átvezesse, ezzel elhárítva a források lehívása előtti egyik legjelentősebb akadályt.
Egy félmondatban az imént azt jelezte, nem úgy kell elképzelni, hogy az Európai Unió büntetni akarja Szerbiát. Biztos nincs olyan szándék most az Európai Unióban, hogy Szerbiát úgymond „móresre tanítsa”? Folyamatosak a megjegyzések a véleményszabadság, médiatér szabadsága és a jogállamiság kapcsán is. Nem egy szigorúbb periódus éppen az aktuális?
– Nem egyszerű az Európai Unióról általánosságban beszélni, hiszen három különböző intézményről van szó. Ha az Európai Parlamentet nézzük, ott valóban markáns a kritikai hangvétel: a képviselők közül sokan – főleg a régiónkból származók – gyakran emlegetik a pénz befagyasztásának okait, ami véleményem szerint olykor túlzó, még ha van is bizonyos alapja. Sokkal lényegesebb azonban, hogy az Európai Bizottsággal milyen viszonyt ápolunk. Bár a hangnem ott is szigorúbbnak tűnhet, a „móresre tanítás” túl erős kifejezés, hiszen Szerbia számára teljesen világosak a követelmények.
A növekedési terv esetében például a reformtervben rögzített kilencven-egynéhány konkrét lépés teljesítése a mérvadó.
Kevesebb szó esik arról, hogy az Európai Bizottság elvárja az inkluzivitást, vagyis azt, hogy a folyamatokba a hatalmi többség mellett a civil szervezeteket és az ellenzéket is bevonja. A legnagyobb problémát éppen a valódi közviták hiánya, vagy azok utolsó pillanatra halasztása jelenti. Sajnálatos, hogy a Nemzeti Konvent részéről gyakran azt halljuk: a közviták csupán formálisak, ezért nem is vesznek részt benne. Ez ördögi körhöz vezet, hiszen így a bizottságtól megkapjuk a kritikát a transzparencia hiánya miatt, miközben a dialógushoz a másik oldal hajlandóságára is szükség lenne.
Hasonlóan feszült a helyzet a média- és a véleményszabadság terén, ahol a bővítési biztos visszatérően említi a REM-tanács tagjainak megválasztását. A testület jelenleg csonka, a kilenc helyből mindössze négy foglalt. A lemondott tagok helyére azonban csak akkor választhatunk újakat, ha a javaslattevő szervezetek hajlandóak részt venni a folyamatban. Jelenleg ott tartunk, hogy az érintettek bojkottálják a procedúrát, amíg nem születik egyezség arról, hogy a nemzeti tanácsok által javasolt kilencedik tag nem lehet magyar – ez pedig ékes példája a belső társadalmi megosztottságnak, amely megbénítja a párbeszédet. Ezt a bizottság is látja. Miközben az ellenzék a források befagyasztásáról szóló valótlan híreket hangoztatja, a kormánykoalíció valódi akadályokkal küzd, és csúszásban van. Bízom benne, hogy a következő hetekben fel tudjuk mutatni a haladást: május végéig alkalmazzuk az ODIHR-ajánlásokat, elfogadjuk a választási törvényeket, június közepéig pedig módosítjuk az igazságügyi törvénycsomagot is.
A pénzügyminiszternek volt egy olyan kijelentése, hogy „neutrális” a szerb költségvetés szempontjából az, hogy érkeznek-e uniós források vagy sem. Ezt hogyan kell értelmeznünk?
– Ezek a pénzeszközök, mint említettem, alapvetően két részből tevődnek össze: vissza nem térítendő támogatásokból és kedvezményes hitelekből. Míg bizonyos összegek konkrét infrastrukturális beruházásokra irányulnak, a források másik része közvetlenül a költségvetésbe kerülne. A pénzügyminiszter kijelentése mögött egyrészt az ország gazdasági és költségvetési stabilitásának megerősítése állt, annak demonstrálása, hogy a tervezés ezek nélkül a források nélkül is szilárd lábakon áll. Másrészt azonban látni kell – ahogyan azt az európai integrációs miniszter is hangsúlyozta a bizottsági ülésen –, hogy a folyamat nem kizárólag Szerbián múlik. A források lehívása féléves ciklusokban történik, ám a tapasztalatok azt mutatják, hogy maga az Európai Bizottság is meglehetősen lassú a felülvizsgálati eljárások során. Amíg tart az elemzés arról, hogy a vállalt feltételeket pontosan hány százalékban teljesítettük, bizonytalan marad, hogy az igényelt 50–80 millió euróból végül mekkora összeg lesz, és mikor érkezik meg ténylegesen. Éppen e bürokratikus lassúság és kiszámíthatatlanság miatt a tárcavezető nem is építheti be ezeket a tételeket a konkrét pénzügyi tervezetbe.
Az igazságügyi törvénycsomag okozta a legtöbb gondot, viszont már amikor ezeket a törvényeket fogadta el a parlament, sokan felhívták a figyelmet arra, hogy gond lesz. Nem lett volna egyszerűbb az, ha el sem fogadja a parlament ezeket? A hatalmi koalíció megszavazta, a VMSZ is támogatta. Most viszont úgy néz ki, mintha egy problémát kreáltak volna, amit aztán utólag ki kell javítani.
– Az igazságszolgáltatási törvénycsomag megalkotásakor az elsődleges cél a hatékonyság növelése volt. A rendszer több ponton is megrekedt, az elhúzódó bírósági ügyek miatt égető szükség volt egy effektívebb struktúrára, ezért a VMSZ is támogatta a javaslatot. Bár utólag beigazolódott, hogy a sietség problémákat szült, fontos hangsúlyozni, hogy a házelnök kezdeményezésére Szerbia szinte azonnal kikérte a Velencei Bizottság véleményét. Noha ezen állásfoglalások szakmai jellegűek és nem kötelező érvényűek, a hatalmi többség vállalta, hogy teljes egészében alkalmazni fogja a nemzetközi standardokat tükröző ajánlásokat. Érdemes megjegyezni, hogy a Velencei Bizottság kritikai észrevételei nem vágtak egybe a hazai ellenzék bírálataival, ami megerősíti azt a feltételezést, hogy egyfajta kommunikációs zárlat vagy nézeteltérés alakult ki az Európai Bizottság és a szerbiai államvezetés között. Véleményem szerint talán szerencsésebb lett volna várni a jogszabályok elfogadásával, de az eset rávilágított egy alapvető tanulságra: minden törvénycsomag meghozatala előtt elengedhetetlen a széles körű közvita megszervezése. Az Igazságügyi Minisztérium és a kormány azóta már ezt a gyakorlatot követi, és szinte minden releváns tervezetnél előre kikérik a Velencei Bizottság véleményét, hogy elkerüljük a hasonló diplomáciai és jogi csapdákat.
