Az emberbaráti segítség, akár a szeretet, nem ismer határokat. Az egyházaknak, és a világi intézményeknek ezért arra kell törekedniük, hogy közösen vállalják a szolidaritást a szükségben élőkkel, és azokkal a nemes küldetést teljesítő intézményekkel, amelyek nem tudnának létezni és működni a társadalom támogatása nélkül, mondta msgr. Eugenio Sbarbaro apostoli nuncius a minap Veterniken a Fejlődésben Visszamaradt Gyermekek és Fiatalok Otthonában. Egyben tolmácsolta XVI. Benedek pápa üzenetét, örömét és háláját is kifejezve, hogy teljesíthették humánus küldetésüket.
A római katolikus egyház ezúttal korszerű konyhai felszerelést adományozott a veterniki otthonnak. Az adomány átadásán jelen volt msgr. Stanislav Hočevar, a Püspöki Konferencia elnöke, Antun Kopilović futaki plébános, a szabadkai, a bácskai római katolikus egyház képviseletében, Miloje Đorđević, és Željko Vasić veterniki pravoszláv lelkészek, Irinej Bulović bácskai püspök áldásával és képviseletében, Csengeri Attila, a TVT Egészségügyi Titkárságának titkára, Nedeljko Bekić az otthon igazgatója munkatársaival.
– Az, hogy jelen vannak a helybeli pravoszláv és római katolikus egyház lelkészei is, jelzi az egy Istenben való hitünket – mondta a humanitárius segély átadásakor Sbarbaro apostoli nuncius. – Viszont, hogy jelen vannak a világi szervek képviselői már tükrözi a készséget, hogy készek vagyunk a közös szolidaritásvállalásra.
Az újságírók kérdéseire válaszolva, külön hangsúlyozta, hogy sohasem emelik ki a segély értékét. Ennél sokkal lényegesebb, hogy az emberek segítenek egymáson. Kilenc éve van Sbarbaro apostoli nuncius Szerbiában. Ez idő alatt több mint 20 kórházat és más egészségügyi, szociális, nevelésügyi intézményt látogatott meg kíséretével, és a lehetőségeik szerint műszaki felszereléssel támogatták tevékenységüket.
Az otthon valamennyi lakója és munkatársa nevében köszönte meg Nedeljko Bekić igazgató az értékes donációt. Az otthon rövid történetének ismertetése után szólt a más hasonló intézményekkel való hazai és külföldi együttműködésükről. Hétfőn délelőtt pl. Mariborból az ottani korlátozott képességű gyerekek és fiatalok otthonából járt náluk egy küldöttség.
Egy éve már, hogy a veterniki otthon nem tartozik a Tartományi Végrehajtó Tanács hatáskörébe (a köztársasági kormányhoz került), mondta Csengeri Attila tartományi egészségügyi titkár, mégis a tartományi tisztségviselők úgy vélik, hogy jelen kell lenniük és támogatniuk kell minden ilyen jellegű együttműködést, amely a közjót szolgálja.



