Az Újvidéki Magyar Olvasókör (ÚMO) november 22-én könyvbemutatót rendezett a Mária neve plébánián, ahol hajdan a rövid éltű Délbácska (eredeti cím) napilap (1921–1929) készült. Hornyik Miklós, az irodalomtudomány magisztere volt az íróvendég, aki egykor az Újvidéki Rádió ifjú riportereként és bemondójaként már elindult a jövőbeli pályája felé, újságíró, szerkesztő, sajtótörténész, kritikus lett. 1991-ben Budapestre költözött. Azóta is, ott is fáradhatatlanul alkot több téren. Őt, és a szépszámú értelmiségi és más könyvbarát látogatót köszöntötte Sztrikovits János bácsi főesperes, plébános a rendezvény házigazdája. Tudatta, hogy feleletre várnak a mi volt? mi lesz? kérdéseink. Megállapította, hogy fel kell tárni történelmünket, mert aki nem ismeri a múltját, annak nincs jövője.
A meghívott író köszöntőjében meghatódva vallotta, hogy újra otthon van, mert minden jelenlevőt ismer. Ide járt hittanórára, ministrált a templomban, elsőáldozó volt... Mint fogalmazott, boldog az az ember, akinek boldog a gyermekkora. „Mi közösséghez tartoztunk. Számunkra a kis közösségeinkből állt a város.”
Hornyik Miklós könyvismertetőként közölte, hogy tavaly karácsonyra jelent meg a meghasonlásunkról szóló szellemtörténeti jellegű kötete, amely tartalmazza a délvidéki tárgyú válogatott írásait, tanulmányait. Műve három válságos korszakként tárja fel az 1918-tól kisebbséggé vált délvidéki, vagyis a vajdasági magyarság helyzetét, tragikus sorsfordulatait, kulturális intézményeinek a leépítési folyamatát stb. a Balkánon. A szerző élőszóval értékelte többek között Szenteleky Kornél szerepét az irodalomban és Sinkó Ervin előadásait az Újvidéki Magyar Tanszéken. Szemelvényt olvasott fel a kiközösített Zilahy Lajosról.
Az estre meghívott Pastyik László irodalomtörténész, bibliográfus, publicista méltatta az új kiadványt, miközben kérdéseket intézett a szerzőhöz. A látogatók is bekapcsolódtak a beszélgetésbe.
Matuska Mária, az olvasókör elnöke gratulált az Arany János-díjjal és a Teleki Pál-érdemrenddel kitüntetett írónak, aki hozzájárult a 15 éves ÚMO megalakulásához is.



