Megalakulásuk óta fő bevételi forrásnak számítódott a temerini helyi közösségekben a helyi járulék. Temerinben 1964 óta, kezdetben községi határozat alapján, később pedig a polgárok írásos nyilatkozatai alapján vezették be a legszükségesebb, és nagyobb méretű kommunális munkálatokhoz való önkéntes helyi hozzájárulást. Ebből épültek a járdák, a víz- és, gázvezeték, korszerűsítették és bővítették a villanyhálózatot, épült a fürdőközpont és sok egyéb más, és nem utolsó sorban ez a forrás tette lehetővé a megépített közművek karbantartását.
A legutóbb öt éve vezettek be helyi járulékot a temerini helyi közösségekben. Az I. helyi közösségben 2005. szeptember 1-jével történt a korábbi járulék meghosszabbítása. A többiekben valamivel később. Mivel a fizetési kötelezettség lejárt, szeptember elsejétől már nem terheli a bejelentett foglalkoztatottak fizetését. A helyi közösségben komolyabban eddig nem is foglalkoztak új helyi járulék bevezetésének gondolatával. Valójában a régi módszerekkel már nem is lehetséges a fizetések megterhelése. Csupán referendum útján vezethető be meghatározott céllal új helyi járulék.
A helyi közösségek és az önkormányzat képviselői között eddig folytatott megbeszélések olyan irányba terelődtek, hogy miután a többi három helyi közösségben is január elsejétől lejár a mostani helyi járulék, és mivel valamennyiben meg kell ejteni az új tanácsok megválasztását is, az esetleges új helyi járulék bevezetésére a referendumot összekapcsolnák a tanácstagi választásokkal. Erre leghamarabb a jövő év elején kerülhet sor.



