2026. április 27., hétfő

Testvérvárosok együttműködése

Temerinben bemutatták az IPA-program nyertes pályázatát

A nyertes IPA-pályázatot bemutató konferencia résztvevői (Fotó: Góbor Béla)

Az Első Helyi Közösség volt a házigazdája annak nyitókonferenciának, amelyet tegnap tartottak meg Temerinben, és amelyen a Magyarország–Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében három testvérváros (Temerin, Szenttamás és Jánoshalma) támogatott közös pályázatát mutatták be. A nyertes pályázókat jelenlétével megtisztelte és üdvözölte dr.Tomislav Stanti ć tartományi helyi önkormányzati és községek közötti együttműködési titkár, valamint Branko Gajin Szenttamás és Gusztony András Temerin polgármestere, továbbá Kiss György Jánoshalma alpolgármestere. A konferenciát levélben üdvözölte Tápi Lajos Magyarország szabadkai főkonzulátusának vezető konzulja.

Elhangzott, hogy a pályázó csapatok olyan programok megvalósításán dolgoztak, amelyek a három testvérváros civil szervezeteinek átfogó együttműködését támogatják a kultúra, a hagyományörzés, a gasztronómia és a fesztiválturizmus terén. A nyertes pályázat konkrét céljaival, tartalmi hátterével és költségvetésével a projektcsapat tagjai (Döme Szabolcs – Temerin, dr. Benda Dénes – Jánoshalma és Sava Pivnički – Szenttamás) ismertették meg a hallgatóságot.

A temeriniek három rendezvény, a tökfesztivál, a borverseny és a babfesztivál (szervezői a Kertbarátkör és a Vodomar Öko Központ) megtartására nyertek 37 000 eurós támogatást. Szenttamáson tamburafesztivált és aratóönnepséget szerveznek, amelynek támogatottsága 17 000 euró, Jánoshalmán pedig Bácskai szüreti fesztivált tartanak, amelyre 24 000 euró támogatást kapnak. Ez utóbbi lesz az első, amelyet megtartanak, mégpedig szeptember 17-én és 18-án.

A konferenciát megelőzően dr. Tomislav Stantić tartományi helyi önkormányzati és községek közötti együttműködési titkár munkatársaival és a község vezetőivel a dél-bácskai községek szorosabb gazdasági együttműködéséről tárgyalt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel