Kedves vendégek látogattak a hét végén Vajdaságba. A magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) országos szervezetének vezetősége (elnöksége) családtagjaikkal, feleségükkel kiegészítve (mintegy húszan) Temerinbe látogatott, ahonnan több helységbe: Óbecsére, Nagybecskerekre, Muzslyára, Újvidékre, Péterváradra és Maradékra kirándultak. Temerinben megtekintették a tájházat, ahol előadás keretében ismerkedtek a város történetével. A programból nem maradt ki a templomok meglátogatása és annak lehetősége sem, hogy részt vegyenek az elsőpénteki és a vasárnapi szentmisén. A csoportot dr. Osztie Zoltán budapesti belvárosi plébános, teológiai tanár, a KÉSZ elnöke vezette, aki elmondta, hogy a szervezet 1989-ben alakult budapesti székhellyel, de ma már mintegy 80 helyi csoport működik és behálózzák az országot. Arra a társadalmi rétegre támaszkodnak, amely felvállalja az írástudók felelősségét a közösségnek, az országnak, és a nemzetnek az irányítására, továbbá akik keresztényként be tudják tölteni a missziós feladatot. A KÉSZ tagjai nem csak diplomások lehetnek, hanem mindazok, akik keresztény elkötelezettséggel igényes belső szellemi életet kívánnak élni. Képünkön: a tájház szellős pajtájában Ökrész Károly helytörténész ismertette Temerin múltját a vendégekkel.



