A 19. század végének egyik legismertebb magyar prímása és nótaszerzője volt, akinek munkássága jelentős hatást gyakorolt a magyar népies műzene fejlődésére. Szegény sorból származott, mégis országos, sőt nemzetközi hírnévre tett szert, ami önmagában is jelzi kivételes tehetségét és kitartását. Elsősorban magyar nótáival vált híressé, amelyek egyszerre voltak könnyen befogadhatók és érzelmileg mélyek. Rendkívül fülbemászó dallamai hitelesen tükrözték a magyar népi hangulatot és életérzést. Több száz nótát komponált, amelyek közül sok a mai napig ismert és kedvelt. Zenéjében különleges módon ötvöződött a cigányzenészek virtuozitása és a magyar népzenei hagyomány, így művei széles közönségréteget tudtak megszólítani.
Hirdetése a Bácskai Hírlapban
„Ugyanilyen a költészete is. Nem a cifraságokban, hanem a hangulatban nyilatkozik meg. Nem a rímekre és a mértékre fekteti a fő súlyt, hanem a gondolatra. (…) Üres óráiban népszínműveket is szokott írni, mégpedig tartós sikerrel, mert népszínművei állandóan repertoáron vannak. (…) Termékenysége nem vált hátrányára, sőt, újabb szerzeményeiben is a fokozatos haladást konstatáljuk. A megerőltetésnek nyoma sem látszik nótáin.”
A „nótakirály” és társulata 1896. augusztus 13-án délben utazott el Nagybecskerekről.
TÖRÖKBECSÉN MEG ÉSZAK-TORONTÁLBAN
Dankóék törökbecsei fellépéséről (közvetve) a becskereki Torontál adott hírt 1896 nyarán, mondván, hogy a társulat nagybecskereki fellépését befejezve Törökbecsére utazott. Még az év november-decemberében Torontál megye északi településeit is bejárta: (a ma Romániához tartozó) Perjámost, Nagyszentmiklóst, Csatádot és több más közel fekvő helységet is, s mindenütt határtalan lelkesedéssel fogadták.
ISMÉT A BÉGA-MENTI VÁROSBAN
Sorrendben harmadik becskereki vendégszereplésére – tíztagú daltársulatának országos körútja során – 1901. május 24-én került sor, amikor is a Kaszinó-kertben hangversenyezett. Dankóék akkor Hódmezővásárhelyről érkeztek Nagybecskerekre. Ott eredetileg két estet terveztek (május 24-én és 25-én), de „közbejött körülmények folytán” végezetül csak egy fellépésük volt, május 24-én. Műsoron voltak a zeneszerző és dalköltő szerzeményei, Pósa Lajos megzenésített költeménysorozata, valamint egy egész sor új nóta. Laptudósítás szerint minden tekintetben sikeres előadást rendeztek, s a Kaszinó-kert színültig megtelt becskereki zenekedvelőkkel. „A bemutatott saját szerzeményű dalok egytől egyig tetszést arattak, természetesen tapsokban, éljenzésekben nem volt hiány, amit aztán a társulat énekesei egy-egy nóta megismétlésével köszöntek meg.”
Negyedik alkalommal a becskerekiek 1902. június 9-én, 10-én és 13-án élvezhették Dankó hegedűjátékát. Daltársulatával a kedvezőtlen idő miatt nem a Kaszinó-kertben, hanem a kaszinó zárt helyiségében lépett közönség elé. Gazdag repertoárján szerepelt többek között az Eltörött a hegedűm, valamint a Most van a nap lemenőben című népszerű szerzeménye is. Az első előadáson „nagy és díszes közönség gyűlt össze, amely élvezettel hallgatta a szebbnél szebb nótákat és az egyes számok után zajosan tapsolt úgy az előadóknak, mint Dankó Pistának.” Második fellépésük alkalmával is, a közönség nagy élvezettel hallgatta a pompás nótákat, melyek közül a közönség különösen a Göre-nótákat tapsolta meg, valamint Dankó Pista fellépését. Harmadik hangversenyüket, amely egyben búcsúelőadásuk is volt, a Kaszinó-kertben tartották meg, számos hallgatóság előtt, amely „nagy tetszéssel hallgatta a szép nótákat s különösen zajosan tapsolt a kurucdaloknak és a Göre-nótáknak.
A PANCSOVAI KIRUCCANÁS
Miközben Nagybecskereken 1902. június 9-én és 10-én, két esten át szórakoztatták a közönséget, Dankóék két napra megszakították becskereki vendégszereplésüket. Pancsovára utaztak, ahol június 11-én és 12-én léptek publikum elé, majd egy búcsúhangverseny erejéig, június 13-án, ismét visszatértek a Bega menti városba.
Pancsovára érkezésüket a Végvidék harangozta be, a gazdag repertoár ismertetésével egyetemben. Dankó Pista Pancsován címmel a többi között ezt olvassuk: „Az Alföld nótafája, az országos hírnévnek örvendő népdalköltő és zeneszerző, kit városunk közönsége eddigelé csak hírből ismert (…) jól begyakorolt daltársulatával hozzánk is ellátogat. (…) Szerdán, június 11-én és csütörtökön, június 12-én a Hungária szálloda kerthelyiségében hangversenyt rendez, melynek magyar vérlüktetésről tanúskodó áriáit műértő közönségünknek legmelegebben ajánljuk.”
A fellépés sikeréről a pancsovai lap, sajnos, utóbb már nem számolt be.
Dankó Pista daltársulata végül 1902. június 13-án Pancsováról visszautazott Nagybecskerekre, s még az este búcsúhangversenyt tartott. Akkor hallhatták Dankót utoljára élőben a becskereki zenekedvelők. Amikor súlyosabbá vált egészségi állapota, a becskereki Torontál rendszeresen hírt adott róla. Azzal a megjegyzéssel, hogy „mikor legutóbb Nagybecskereken járt, már panaszkodott betegsége miatt, beesett az arca, csak a lelke röpködött vígan a délibábos Alföldön, az arról szóló nótákon.”
Halála után daltársulata még egy ízben, 1903. április 20-án vendégszerepelt Torontál vármegye székhelyén, s a Rózsa szállodában koncertezett. Azt követően a Milan Mojse és Vasa Konstantinović vezetése alatt álló, jeles becskereki cigányzenekar gyakran tűzte műsorára Dankó Pista szívhez szóló nótáit. Amikor pedig 1903 őszén szobrára gyűjtés indult, a becskerekiek a szoboralap javára 1903. szeptember 19-én a városi színházban díszelőadást rendeztek. Bemutatásra került Dankó Pista háromfelvonásos népszínműve, A halász szeretője, amelynek jövedelmét a szobrára adományozták.
Nyitókép: Egyik művének címlapja
