Nyolcnapos ingyenes nyarálson vehetett részt az Újvidéki Diáksegélyező Egyesület 17 támogatottja az újvidéki születésű és nevelkedésű Milinszki Márton tervezőmérnök jóvoltából. A Tát községben élő földi, a helyi önkormányzat segítségével és anyagi támogatásával invitálta meg diákjainkat és gazdag programmal dúsította idei nyári élményeiket. Amellett, hogy megismerkedtek a vendéglátó község nevezetességeivel, amiről Szenes Lajos polgárnester személyesen is gondoskodott a nyaralók két alkalommal is kirándulhattak a Duna túloldalára, Párkányra, környékére és Komárom szlovákiai részébe, ugyancsak ellátogathattak Esztergomba – a bazilikába és a prímási palotába, a borpincébe – jártak még Visegrád várában, s természetesen elutaztak Budapest látványosságainak legérdekesebb részeibe is, mint a Mátyás-templom, a vár és az Országháza. A szálláshelyről Tát vendégszerető polgárai gondoskodtak, akik koszttal is kedveskedtek a vendégeknek. Természetesen volt alkalom – a sok borpincében – ismerkedni a Délvidék dolgaival, történelmével és jelenével is. A nyaralók vasárnap este, egy életre szóló élménnyel telve érkeztek haza. Kurin Ákos csoportvezető kijelentése szerint a nyaralók mindegyike élménnyel tele kezdte az idei szünetet. Az ÚDE szerény támogatással segítette a kirándulás költségeinek fedezését. A felvétel az esztergomi kiránduláson készült, a diákok néhány vendéglátóval



