2026. április 27., hétfő

Lejár a helyi járulék

Meghosszabbítására nem nagy az esély

Mellékes kérdésként, napirenden kívül foglalkozott a temerini I. helyi közösség tanácsa az augusztus 31-ével bezáróan lejáró ötéves helyi járulékkal. Az egyik tanácstag vetette fel annak kapcsán, hogy a helyi közösség szeptembertől anyagi források nélkül marad. Temerinben eddig az volt a gyakorlat, hogy az aktivisták írásos nyilatkozat útján gyűjtötték be a helyi járulék bevezetéséhez szükséges szavazatokat. Nos, most ez a lehetőség nincs meg. Csak referendum útján lehet helyi járulékot bevezetni. Egy kellőképpen nem előkészített referendum pedig, a helyiek megítélése szerint, eleve bukásra van ítélve. Ebből adódóan vélhetően valamennyi helyi közösségben (újév után), a helyi közösségi választásokkal egy időben tarthatnának referendumot. Addig az I. helyi közösség a 2010. évi pénzügyi terv szerint tevékenykedik. Ebbe ugyanis bekalkulálták a szeptembertől kezdődő szűkös napokat.

A tanács jóváhagyta az idei Illés-napi rendezvénysorozat pénzügyi tervét. A keret szerényebb a tavalyinál, így csak a nélkülözhetetlen kiadásokat fedezhetik. A program az idén hatnapos lesz és július 15-én kezdődik. Mivel az idén tíz éve, hogy felépült a telepi emléktemplom, a fogadalmi ünnep ennek jegyében telik. A július 20-ai menet a Kertészlak elől indul és a Népfront utcán haladva jut az emléktemplomhoz, ahol a hálaadó szentmise 10 órakor kezdődik. Meghívott főcelebráns Német László nagybecskereki megyés püspök.

Szó volt a gyerekek Velencei-tavi nyaraltatásáról. Útiköltségre a tanács 150 ezer dinárt hagyott jóvá, amiben öt gyermek ingyenes nyaraltatását és két kísérő költségét is beszámították. Temerinből 40 gyerek üdültetésére van lehetőség. Szó volt az IPA programból nyert támogatás felhasználásáról. Temerin Szenttamással és Jánoshalmával pályázott, és nyert. A kapott támogatást a tökverseny, a babfesztivál és borverseny szervezésére fordítják.

Magyar ember Magyar Szót érdemel