A rokkantsági és nyugdíjbiztosítási törvénynek a kormány részéről elfogadott és a parlament elé terjesztett módosításaival és kibővítésével kapcsolatosan tartott tegnap gyűlést az újvidéki nyugdíjasok egyesülete. A beterjesztett módosítások ellen való tiltakozásként is értelmezhető összejövetelen, amelyet a Munkásotthon nagytermében tartottak meg, Milan Nenadić, a Vajdasági Nyugdíjasok Szövetségének elnöke foglalta össze a jelen és a jövőbeni nyugdíjasokra nézve sérelmes új rendelkezéseket és adott hangot a nyugdíjas egyesületek nemtetszésének.
Elmondása szerint a nyugdíjasok tiltakozása indokolt, mivel az elmúlt időszakban végrehajtott törvénymódosítások, amelyeknek célja a nyugdíjrendszer reformja volt, valójában a nyugdíjalap kiadásainak csökkentését szolgálták, és minden alkalommal a nyugdíjasok és a nyugdíj előtt állók helyzetét nehezítették. Az új nyugdíjtörvénnyel tovább fog romlani a nyugdíjasok helyzete, és nagyon sokukat még nagyobb nyomorba taszít.
A nyugdíjba vonulás feltételeinek megszigorítása mellett, ami különösképpen a nőkre vonatkozik, az új törvényjavaslat azt is előirányozza, hogy a nyugdíjakat időszakonként a megélhetési költségekkel és a társadalmi össztermék 4 százalék feletti növekedésével, nem pedig a bérek növekedésével hangolják össze, ami a nyugdíjak további csökkenéséhez fog vezetni. Kimaradt a törvénytervezetből az a védelmi mechanizmus, ami eddig lehetővé tette, hogy a nyugdíjak átlaga ne süllyedjen a bérek átlagának 60 százaléka alá, és megvédte a legalacsonyabb ellátmányban részesülőket a teljes elszegényedéstől.
A nyugdíjasok gyűlésének résztvevőihez szólt Nada Vidović, az Önálló Szakszervezetek városi szervezetének titkára is, aki elmondta, hogy a szakszervezet eltökélt szándéka szembeszállni az új törvénytervezettel, amelyet a kormány szociális dialógus nélkül terjesztett a képviselőház elé. Elmondta, hogy ellenzik a nyugdíjkorhatár felemelését, mivel Szerbiában nagy a lemaradás az európai egészségügyi- és életszínvonal mögött. Felszólította a nyugdíjasokat, hogy csatlakozzanak a szakszervezeti megmozdulásokhoz és tiltakozásokhoz, mert csakis együttes erővel tudják megakadályozni a törvény elfogadását.
Ljubomir Knežević, az újvidéki nyugdíjasok egyesületének alelnöke a székvárosi nyugdíjasok helyzetéről festett képet, majd a jelenlevők közül mondták el néhányan véleményüket és észrevételüket a nyugdíjreform kapcsán.



