Néhány évtizeddel ezelőtt a végzős nyolcadikos tanulók a kétéves egységes, általános középiskola elvégzése után választottak szakiskolát, számos diák a Vajdasági Pedagógiai Akadémiára iratkozott.
Az egykori újvidéki Pedagógiai Akadémia alsó, középiskolai fokozatának az 1979-1980-as tanévében végzett magyar tagozata, 27 főnyi II. c osztálya három találkozót szervezett, legutóbb a székvárosi Dominó vendéglőben ünnepelték a szakközépiskola befejezésének 30. évfordulóját. A rendhagyó osztályfőnöki órára 15-en jöttek el, három olyan volt diák is megjelent, akik hajdan az Akadémia főiskolai fokozatán csatlakozott hozzájuk. A résztvevők, akárcsak azok, akik a hétvégén hiányoztak, többnyire óvónők, nevelők, osztálytanítók és tanárok lettek, főleg Vajdaságban dolgoznak, és azt vallják, hogy szeretik hivatásukat. A volt diákok Berényi Ilona magyartanárnővel, osztályfőnökükkel együtt felidézték az iskolai eseményeket, az együttlét örömében töltött vidám délután emlékezetes marad mindannyiuk számára.



