2026. április 27., hétfő

Közösen egy méltóbb életért

Ezentúl közösen pályáznak a magyarországi, a szerbiai, és a vajdasági egyesületei a különböző európai és más nemzetközi programokra, áll többek között az együttműködési megállapodásban, amelyet tegnap Újvidéken a Dél-bácskai Disztrófiás Betegek Egyesületének (DBDBE) székházában írtak alá a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének (MCSME) és a DBDBE-nek képviselői jelenlétében. Tóth Margitnak, a MCSME elnökének üdvözletét (aki betegség miatt nem lehetett jelen) Magyarné Rozi, a küldöttség vezetője tolmácsolta, és egyben bemutatta a 29 éves egyesület tevékenységét, valamint vázolta az együttműködési megállapodás előnyeit. Kovács Attila, a DBDBE-nek az elnöke a csaknem 35 éve működő egyesületről szólva kiemelte, hogy számos hazai és külföldi, főleg magyarországi hasonló civil szervezettel működnek együtt. A vendégek és vendéglátóik egyaránt megerősítették: „Tanulni leginkább egymástól lehet. Sokkal eredményesebbek lehetünk, ha közösen lépünk fel egy méltóbb életért”. Az egynapos látogatás után a vendégek Óbecsére látogattak vendéglátóik kíséretében.

Magyar ember Magyar Szót érdemel