Gyakran emlegetjük Újvidék több nemzeti, több vallású és több kultúrájú mivoltát. Van, aki ezt a tényt nem szívesen emlegeti, vannak azonban helyzetek, amikor külön előszeretettel hivatkozik mindenki, aki nemzetközi viszonylatokban szeretne jelentőset mondani városunkról. Újvidék szerbsége, magyarsága, újabban tudomásul vett németsége, különös figyelemmel kezelt örménysége kétségbevonhatatlan. Lakosainak egy része, akik jelenléte, több szálon állandó jelleggel jelentős hatással volt Újvidék város fejlődésére annak kezdeteitől, az egy vallású, de több kultúrájú újvidéki zsidóság, kiknek jelenléte a kezdetektől fogva, elsősorban gazdasági szerepvállalásából kifolyólag, kitörölhetetlen nyomot hagyott a város történetében és a mai városképen.
Vasa Stajić, az újvidéki levéltár nagy ismerője, az újvidéki zsidókról értekezve állította, hogy a zsidók tartózkodása és letelepedése a mai város területére nagy valószínűséggel a török időkre vezethető vissza. Ezt az állítását, a zsidók kivételezett helyzetének tényére alapozza a Török Birodalom keretein belül. Az 1717-es összeírás a Péterváradi sánc kamarai részében három zsidó család létezését bizonyítja, akiknek családfői a Márk, a Jakab és a Mózes nevet viselték. Biztos az is, hogy a Péterváradi sáncban a zsidók száma, a német lakossággal egy időben, 1739 után növekedett meg, amikor Belgrád ismét török kézre került, és menekülésre kényszerítette az ott élő különböző vallású és nemzetiségű népességet. Ekkorra tehető az egyik leggazdagabb zsidó család a Hirschl család, Péterváradról Újvidékre való átköltözése is, akik Vasa Stajić szerint az elkövetkező száz esztendőben meghatározó jelentőségűekké váltak az újvidéki zsidó közösség számára, de nemcsak Újvidékre, mert a későbbiekben házasságok által, Budapest gazdasági életében is jelentős szerephez jutottak. Az Osztrák Császárságban hatályos, a zsidók életét és jogait szabályozó különböző előírások késztették a fiatal és vállalkozó zsidókat, hogy a birodalom peremvidékére költözzenek, abban a reményben, hogy a központosított állam őket érintő rendeletei a nagy városoktól távolabb nem éreztetik úgy hatásukat. Talán ezért terjedt el az a hiedelem is, hogy Újvidék városa a zsidók iránt toleránsabban viselkedett, mint más települések. Ezért történhetett meg, hogy a zsidóknak gyakran volt házuk a város főutcáján, és az első zsinagógájuk és temetőjük is a mai Vojvodina Szálló helyén állt.
Vasa Stajić szerint a szabad királyi városi rang elnyerése nem volt nagyobb jelentőséggel a városban élő zsidóságra, mert azokat csak a „türelmi taksa” fizetőiként emlegették. A zsidók számára 1748-tól jelöltek ki külön városrészt, a gettót, amely az akkori Újvidék főutcájáról egy mellékutcába való átköltözésre kényszerítette az újvidéki zsidókat. Ez az utca, az egykori Zsidó utca, amely akkor is, és ma is Futak és Eszék irányába haladt, és a város terjeszkedésével változtatta elnevezését is. Újvidék Első negyedében, amely maga a központ, a piactér volt, 9 zsidó ház volt, míg a Második negyedben, amelyhez a már említett Zsidó utca is tartozott, szintén 9 zsidó ház állt. Ezeket a házakat a zsidó tulajdonosok keresztényektől vásárolták meg, ami szintén tiltott volt számukra, valamint az ingatlan szabad eladása és vásárlása is. Ha valamilyen tisztázatlan ügy fordult elő, akkor a városi bíró tanúk által igyekezett megtudni az igazságot. A már említett Hirschl család esetében, az 1754-ben beidézett tanúk nem tudtak visszaemlékezni, hogy a Hirschl családnak háza lett volna a városban saját tulajdonban, vagy 1748. előtt bérelt házban laktak. A peres ügy mindenesetre a zsidó család javára dőlt el, mert az őket perelő Nagy Sámuel városi írnok neve nem szerepel a későbbiekben a Zsidó utcában háztulajdonosként. A Hirschl családnak néhány év múltán, 1780-ban már két háza is volt a Zsidó utcában. Abban viszont biztosak voltak, hogy a háztetőt az üzletük felett kétszer javították. Egyszer csak a tetőt foltozták, míg másodszor az egész zsindelyt kicserélték. A bíró kérdésére, hogy Hirschl zsidó kereskedő foglalkozik-e viszonteladással, mindhárman azt vallották, hogy igen, és emiatt Újvidéken az élelmiszer és különböző nyers bőrök is drágábbak. Hirschl Salamonnak, aki védett zsidónak számított, és joga volt a kereskedésre, különleges kérvények mellett sem lett konkurenciája, mert a város vezetése a keresztény kereskedők védelmének örve alatt visszautasított minden újabb zsidó kérvényt, így Löbl Salamonét is, azzal érvelve, hogy az újabb engedélyek kiadása a keresztény kereskedők elszegényedését idézné elő. Löbl Salamonnak azt ajánlották, hogy fia vagy ő maga, legyen házaló kereskedő, vagy tanuljon ki valamilyen kézműves szakmát. Amit ő meg is tett. De ezek csak kezdetek voltak...
