2024. május 8., szerda

Maradjuk Szent István útján!

A félremagyarázások csapdájából csakis hitünk, kitartásunk és bölcsességünk jelentheti a kiutat

A múlt hét végén a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban Szent István-napi népünnepélyt tartottak. A korábbi évekhez hasonlóan a rendezvényt az idén is nagy érdeklődés kísérte, ott voltak mindannyian, akik az újvidéki magyarság sorsát szívügyüknek tekintik.

Ótos András felvételei

Ótos András felvételei

Vicsek Annamária, a Vajdasági Magyar Szövetség Újvidéki Városi Szervezetének elnöke felszólalásában emlékeztetett arra, hogy Szent István napja kiemelt fontosságú ünnepnap, a legjelesebb nap a magyarok körében. – Együtt ünnepeljük első magyar királyunkat, aki keresztény iránytűt adott népe kezébe: megmutatta nekünk, hogyan óvjuk meg kulturális értékeinket, szokásainkat, és ez az iránytű már ezer éve abban is segíti a magyarokat, hogy gyarapítsák és gazdagítsák ezeket az értékeket. Mi, újvidéki magyarok, hagyományunkhoz híven, az idén is a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban ünnepelünk, méltó módon emlékezünk múltunkra, büszkén éljük meg jelenünket, és Szent István királyunk gondolataiban elmélyedve, reménységgel tervezzük jövőnket – mondta egyebek között Vicsek Annamária, majd annak a véleményének adott hangot, amely szerint, sajnos úgy tűnik, hogy mai, megbolondult világunkban, az annyira áhított Nyugat, az az Európa, amelynek mi is részeivé kívánunk lenni, egyre inkább veszíti keresztény értékeit, becseréli, vagy – mondhatnánk azt is – „felhígítja” számunkra idegen és nehezen érthető, nehezen elfogadható értékekkel. – Most mindnyájunk feladata, felelőssége keresztény értékeink megtartása, továbbadása, hazánk, nemzetünk szolgálata. Tartsuk be a Szent István-i elveket! – üzeni Vicsek Annamária.

Király Károly, a Petőfi Sándor MMK igazgatója gyerekkora óta minden évben megünnepeli Szent István napját, akkor is, amikor még nem volt szabad erre a vezéregyéniségre, nemzetünk egyesítőjére nyilvánosan emlékezni. – Az idők változnak, és ezt ő is tudta. Olyan döntéseket hozott, melyek meghatározták népünk sorsát, az ország hovatartozását. Ebben semmi sem változott. Most is olyan döntéseket kell hoznunk napról napra, melyek meghatározzák közösségünk jövőjét. Minden egyénnek rendszeresen kell meghoznia a jó döntést, hogy családja, szűkebb és tágabb közössége előrehaladását szolgálja. Nem könnyű teher ez, ezért kell tanulnunk Szent Istvántól, előrelátást, tudást, jóakaratot, segítőkészséget, de ha kell, keménynek, sziklaszilárdnak kell lennünk azért, hogy jövőt építsünk utódaink számára itt, ezen a tájon – véli az igazgató, majd kitért arra, hogy elanyagiasodott világunk sok honfitársunkat szólította távol szülőhazájától, szeretteitől, Szent István napja azonban összehozza a családokat és a közösséget. – Mai társadalmunk félrevezető zsákutcáiból, a bennünket folyton bombázó féligazságok és félremagyarázások csapdájából csakis hitünk, kitartásunk és  jóakaratunk, segítőkészségünk, tudásunk és bölcsességünk vezethet ki. Manapság csak a gyors gazdagodás a cél, minél kevesebb munkával minél többet kapni. Rajtunk áll, hogy Szent István nyomdokain ezt a világot jobbá, élhetőbbé, szeretetben teli közösséggé tegyük – véli Király Károly.

A Szent István-napi műsorban fellépett Figura Terézia és Kőrösi István színművész, Túró Tímea énekelt, Ladisity Nóra és Čurčić Tina szavalatot adott elő.

Nyitókép: Ótos András