2025. november 10., hétfő

Kevesebb káposzta termett

Harminc bejelentett futaki káposztatermelő az idén összesen 270 tonna káposztát savanyított, ennek egy részét (20 tonna) külföldön értékesítik. Tavaly kétszer ennyi zöldségféle termett, a termelők szerint azonban így is lesz elegendő savanyúság.

Goran Puača, a Futaki Káposztaegyesület elnöke szerint a következő télig lesz elegendő savanyú káposzta, annak ellenére, hogy tavaly kétszer ennyit készítettek.

– Tavaly a futaki hűtőházakban 500 tonna eredeti futaki káposztát tároltak. Az eső, a rossz termés és az alacsony ár (kilójáért kevesebb mint tíz dinár), aztán novemberben a hirtelen áremelkedés, amikor kilójáért 50 és 60 dinárt adtak, ez mind azt idézte elő, hogy feleannyi savanyú káposztát készítettünk, mint tavaly – mondta Puača. Hozzátette, tavaly nyáron 30 hektáron vetettek ilyen zöldségfélét, habár a futaki földeken akár 5000 hektáron is termelhetnének. A futaki káposzta jellegzetessége a világoszöld levél, a fej kissé nyomottnak tűnik, és ha félbevágják, levelei könnyen széthullanak.

– A futaki káposzta eredeti termesztési folyamata és a termékeken levő minőségigazoló matricák tovább emelik az értékét, így külföldön a reszelt savanyú káposzta kilóját 60 centért árusítják, a brokkoli kilójáért pedig 6 eurót is elkérnek – mondta Puača. Hozzátette: a termelők hiányolják az állami támogatást, mert szeretnének többet termelni, önerőből azonban nem képesek erre.

– Nemcsak a hűtőházakra, mechanikai eszközök vásárlására kell a segítség, hanem a külföldre szállításhoz szükséges dokumentáció beszerzésére is – írja a Dnevnik napilap. A termelők nagy része nem hajlandó exportálni termékét, amikor meghallja, mennyi okmányt kell hozzá beszerezni – magyarázta Puača.

Magyar ember Magyar Szót érdemel