2024. május 10., péntek

Tizenegy éve a lombok alatt

A hétvégén nyelvtanfolyam kezdődött a Strandon, a nemzeti és emberi sokszínűség jegyében elképzelt, Lombok alatt, a Strandon elnevezéssel szervezték meg az idén is. A nyári nyelvkurzust a Strandon lévő fiókkönyvtár előtt esténként azok a fiatalok látogatják évről évre, akik szeretnék megtanulni környezetük kisebbségi nyelveit. Az idén immár tizenegyedik születésnapját ünneplő rendezvénysorozat célja a kisebbségi nyelvek és kultúrák megismertetése és megkedveltetése a gyerekekkel. Általában 5–12 éves fiatalokkal foglalkoztak, de néha idősebbekkel is, akik két héten keresztül intenzíven tanulják a nyelveket. A magyar nyelv mindig a listán szerepel, hiszen környezetünkben ez a leggyakoribb „idegen” nyelv.

Az ötlet a Heror Media Pont ügynökségtől ered, leginkább az újvidéki Városi Könyvtárnak, valamint a Kisebbségi és Helyi Média Fejlesztési Központnak köszönhető az, hogy a sorozat ilyen hosszú ideje töretlen népszerűségnek örvend. A hét folyamán munkanapon 19-től 20 óráig várják az érdeklődőket a fiókkönyvtár előtti platón, minderről az eseménysor Facebook-profilján olvashatunk bővebben: Lombok alatt, a Strandon (Pod krošnjama na Štrandu). Hangulatfotóink vasárnap este készültek, balettműhelymunkát szerveztek a sorozat keretében.

Nyitókép: Stefan Plačkov Danijel