2024. május 9., csütörtök

Gyalogszerrel a tisztább légkörért

A Re-Earth globális egyetemista mozgalom és a Walk it back elnevezés alatt futó kampány megálmodói összefogtak, és közösen igyekeznek felhívni a figyelmet a szénmentesítés fontosságára, továbbá annak módszereire.

Egy újabb modell szerinti párbeszédet szeretnének kezdeményezni arról, hogyan lehet biztonságosan és megfelelően eltávolítani az ilyen fajta szennyezést a városokból. Craig Cohon, a Walk it kampány kezdeményezője, igazgatója hat hónapos, szénmentes, 4000 kilométeres utazásra indult, a távot gyalogszerrel teszi meg London és Isztambul között. Az utazás során naponta 25 kilométert gyalogol, 11 országon és 82 városon keresztül, közben párbeszédet folytat a polgármesterekkel, az igazgatókkal, az aktivistákkal, a tudósokkal és a politika irányítóival abból a célból, hogy felhívja a figyelmüket a szénszennyeződés eltávolításának fontosságára. Cohont tegnapelőtt este az újvidéki Biológiai és Környezetvédelmi Tanszék fogadta, ahol megnyílt egy tematikus vándorkiállítás, amely különféle szénmentesítő megoldásokat mutatott be. Mira Radenović, a város környezetvédelmi hivatalának tagja és Craig Cohon pár szót intéztek az egybegyűltekhez, Cohon a szénmentesítésről és a folyamat közben felmerülő problémákról beszélt. Mira Radenović hangsúlyozta, hogy a városi önkormányzat minden olyan akciót támogat, amelynek célja a környezetvédelem fontosságára és a klímaváltozás hatásainak csökkentésére irányuló figyelemfelhívás.

novisad.rs

novisad.rs

– Tanúi vagyunk annak, hogy a klíma az egész világon változik. Ez a folyamat Szerbiát és Újvidéket sem kerülte el, ezért bármennyire is kicsik vagyunk a világhoz képest, fontos részt vennünk ebben a harcban, hogy hozzájáruljunk a szénmentesítéshez. Nem biztos, hogy egy ember cselekedete sokat jelent, de ha hétmillió ember, mint amennyi Szerbiában él, vagy a világon élő csaknem nyolcmilliárd ember adja a hozzájárulását a harchoz, akkor a bolygónk meggyógyulhat. Tisztában kell lennünk azzal, hogy mindent, ami napjainkban létezik, az elődeinktől kaptuk örökbe, ezért teljes mértékben támogatjuk Cohon urat küldetésében – fogalmazott Radenović.

novisad.rs

novisad.rs

Kiemelte, hogy a világnak sokkal több, a Cohonéhoz hasonló akcióra lenne szüksége, mivel ilyen módon fontos lépéseket lehetne tenni a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért és a bolygó megmentéséért a figyelemfelkeltés vonalán.

Craig Cohon szavai szerint van lehetőség arra, hogy jelentős mennyiségű szén-dioxidot távolítsunk el a légkörből, de ehhez jó szándék és számos beruházás szükséges. Elmondta, hogy már létezik egy olyan technológia, amelyet folyamatosan fejlesztenek, viszont gyorsabbnak és jobbnak kellene lennünk ennek alkalmazásában. Az is lényeges, hogy ezt minél szélesebb körre kiterjesszük.

Nyitókép: Craig Cohonnal, a Walk it kampány kezdeményezőjével Újvidéken az önkormányzat és az egyetem illetékesei is elbeszélgettek (Fotó: novisad.rs)