Újvidéken, a Vojvodina Sport- és Üzletközpont épületében megszervezett Falu a városban rendezvénysorozat keretében a hétvégén megismerkedhettünk a Szabadkához tartozó Hajdújárás településsel.

A sorozatnak az a lényege, hogy a városi polgárok testközelbe kerülhessenek vajdasági településeink gazdászati és egyéb potenciáljával, láthassák, megkóstolhassák a falu egyedi termékeit, különlegességeit. Ilyen módon elősegíthető a falusi termékek piacának bővítése. Nagyjából harminc hajdújárási polgárt láttunk vendégül szombaton. Sövény Rudolf, a hajdújárási helyi közösség elnöke elmondta, hogy számukra nagy megtiszteltetés az, hogy felkérték őket az újvidéki bemutatkozásra, – Gazdag művelődési és társadalmi életünkből kaphattak ízelítőt az újvidékiek, akárcsak a Hedera étterem kínálatából. Hoztunk magunkkal kézműves alkotásokat is, ezenkívül a gyümölcstermesztőink is bemutatták termékeiket – mondta, és emlékeztetett arra, hogy a falun igenis van élet, és hogy a kistermelői gazdálkodásnak van jövője!

A sorozat keretében külön hangsúlyt fektetnek a különálló gazdálkodás jelentőségére, előtérbe helyezve egy-egy család gazdaságát, mint a település alapszintű mozgatórugóját. A tartományi mezőgazdasági titkárság, a sportügyi titkárság, az önkormányzat és a Mezőgazdasági Alap által is támogatott rendezvényegyüttes keretében áprilisig összesen 30 faluval ismerkedhetünk meg, a bemutatkozó rendezvényeken 350-nél is több családi gazdaság vesz részt. Szombatonként várják az érdeklődőket. Felvételünkön magyar néptáncosok, a hajdújárási Lifka Sándor Művelődési Egyesület tagjai.
