2025. szeptember 15., hétfő

Új faiskola

Az idén megkezdik a Városi Kertészet faiskolájának a létrehozását a Nejlon piaccal szembeni területen, a Vid napi városrészben.

A faiskola 8,5 hektáron terül majd el, a pályázaton kiválasztott, győztes projektumtervezet kidolgozása összesen 2,8 millió dinárba került. Ivan Nožinić, a Városi Kertészet közvállalat médiafelelőse elmondta, hogy az építkezéshez szükséges engedélyeket várhatóan februárra megkapják, majd ezután kiírják a pályázatot az építkezési vállalatok számára.

– Az új Garden Center modern faiskola lesz. Megalakítottuk a projektumvezető csapatot, a jövő héten nyilvános betekintést nyerhetnek a polgárok is a tervdokumentációba. Az új faiskola keretében új üvegházakat is építünk, mivel a Futaki úti faiskolában a régiek már használhatatlanok. Az új üvegházaknak köszönhetően sokkal több virágot termeszthetünk majd mint az utóbbi években, így csökkenthetjük az importból származó virágmennyiséget is. Most gyakran behozatalra szorulunk, és ezért áraink nem versenyképesek, kénytelenek vagyunk drágábban árusítani a virágokat – magyarázta.

Az új helyszínen helyet kap majd egy parkoló is, amelyen a Városi Kertészet gépparkja lesz, itt kap helyet egy asztalosműhely és egy komposztközpont is, valamint a közvállalat hivatali épülete is.

– A Városi Kertészet nagyon régóta béreli a helyiségeit, erre a célra minden évben 10 millió dinárt költöttünk. Az új faiskola létrehozásával több közvállalati épület is egy helyre kerül, aminek köszönhetően sokkal jobban megszervezhetjük a munkát, és ez jelentős megtakarítást eredményez majd – mondta Nožinić. Hozzátette: a Városi Kertészet a közeljövőben vezető szerepet tölthet be a projektumtervezés terén, valamint a zöld felületek kialakításban és fenntartásában.

– Végre stabil a közvállalat pénzügyi helyzete. Eldicsekedhetjük, hogy az elmúlt években egyszer sem történt meg, hogy zárolták volna a Városi Kertészet számláját a tartozások miatt. A közvállalat nem vett fel hitelt, még a bankoknál megengedett „mínuszt” sem használta, ezáltal a magas kamattörlesztéseket is elkerültük. A dolgozók járandóságait idejében kifizetjük. Felkészültünk az új projektum megvalósítására, ha megvalósul, vezetői helyet foglalhatunk majd el a régióban. Másfelől, az új faiskola létrehozásából a Vid napi városrész polgárai is profitálnak, mivel egészségesebb életkörnyezetet alakítunk ki számukra.

Magyar ember Magyar Szót érdemel