2025. szeptember 15., hétfő

Csökkent a bűnözés

Az újvidéki rendőrségen nemrégiben tették közzé a tavalyi év bűnüldözési mutatóira vonatkozó adatokat. Ezekből kiderült, hogy 2016-ban 10,5 százalékkal kevesebb bűncselekményt jegyeztek fel a dél-bácskai körzet területén, mint az előző évben (9.158 – 10.237).

A rablások tekintetében ez a csökkenés 30 százalékos, míg a lopások száma 14, a minősített lopásoké pedig 11 százalékkal csökkent. Az adatokkal kapcsolatban megemlítendő az is, hogy a 2015-ös év adatai már 10 százalékkal kisebbek voltak a jegyzőkönyvezett bűncselekmények 2014-es számadatától. A „tettenérési” mutatók is javultak, egyenruhásaink 854 rablót és tolvajt fogtak el közvetlenül a bűncselekmény elkövetése után vagy közben, 2015-ben csak 757-et.

A megoldott, azaz felderített bűncselekmények számának tekintetében is javulást (2 százalékosat) könyveltek el a nyomozók. Az adatokból kiderül, hogy a bűnözés, mint tevékenység csökkenő tendenciát mutat Újvidéken, az összegzett adatok szerint leginkább az elkövetett rablások vonatkozásában. A gyilkosságok és az előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságok száma nem változott az előző évi, azaz a 2015-ös év adataihoz képest (összesen 6), nyomozóink 5 esetben fényt derítettek ezekre a bűncselekményekre – csupán a november 19-én, előre kitervelt módon agyonlőtt lány gyilkosa nem került még rendőrkézre. A nyomozók azonban biztosak abban, hogy ez csak idő kérdése. 15 gyilkossági kísérletre is fényt derítettek.

A drogkereskedelem visszaszorításának területén is jelentős előrelépés tapasztalható, 20 százalékkal növekedett a rajtaütések, azaz a drogelkobzások száma a 2015-ös adathoz viszonyítva. Kétszer annyi drogot foglaltak le, mint az előző évben, összesen 260 kilót (2015-ben csak 121 kilogrammot).

Az újvidéki iskolákban és környékükön 2016-ban 12,5 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt, mint 2015-ben, tavaly ugyanis számos megelőző, illetve büntetőintézkedést foganatosítottak a kiskorúak közötti erőszakos bűncselekmények megfékezésének érdekében.

A korrupció elleni küzdelem területén 68 százalékos a javulás, ennyivel több ilyen jellegű, főként a gazdaságban elkövetett bűncselekményre derítettek fényt az újvidéki nyomozók. Az adórendőrséggel vállvetve tavaly elkoboztak több mint 16 ezer karton, engedély nélkül forgalmazott cigarettát, míg tavalyelőtt mindössze 293 kartont.

Magyar ember Magyar Szót érdemel