2024. május 9., csütörtök

Megújul Tiszakálmánfalva szíve

A helyi közösség épületének felújítása a nyár végéig befejeződik

Milan Đurić polgármester szerdán megtekintette Tiszakálmánfalva talán legrégebbi épületének felújítási munkálatait.

A helyi közösség irodáinak otthont adó ház több évtized után most teljesen megújul. A polgármester emlékeztetett arra, hogy Tiszakálmánfalva a városhoz tartozó, egyik régebbi település, amely jövőre ünnepli megalapításának 140. évfordulóját.

– Bejártuk azokat a helyiségeket, amelyeket egy hónappal ezelőtt kezdtek rekonstruálni, a padlótól kezdve a tetőig felújítják az épületet. A munkálatokat a városi önkormányzat finanszírozza a városi tulajdonjogi kérdésekkel foglalkozó igazgatóságon keresztül. A projekt megvalósítására 40 millió dinárt fordítottunk. Az épület pompás lesz, örömömre szolgál, hogy a felújítást az Újvidéki Műemlékvédelmi Intézet szakembereinek felügyelete alatt végzik el, ugyanis ez az épület a 19. század végén épült. Tiszakálmánfalva polgárai építették azért, hogy itt találkozhassanak és társaloghassanak egymással. A nyár végéig ez a létesítmény teljesen megújul, ezt követi a tájtervezés megvalósítása, ami a szóban forgó épületet és a Nyugdíjasotthont övezi majd – magyarázta Đurić.

Emlékeztetett arra, hogy még 2019-ben a Radosno detinjstvo Gyermekintézmény itteni óvodájának négy helyiséggel történő kibővítésére több mint 20 millió dinárt fordítottak. Ennek köszönhetően további száz gyermek számára biztosítottak helyet.

– Az utóbbi évtizedben több mint 500 millió dinárt fektettünk Tiszakálmánfalva fejlesztésébe. A helyi általános iskola egy részének rekonstrukciójára és felszerelésébe 13 millió dinárt ruháztunk be. Mindez azt bizonyítja, hogy nagy figyelmet fordítunk mindegyik településünkre. Nagy szimbolikával bír, hogy Tiszakálmánfalva három templommal büszkélkedhet, ékes bizonyítéka ez annak, hogy a települést multikulturális közösség alkotja. A polgárok már öt hónapon belül, helyi közösségükön keresztül könnyen továbbíthatják majd kéréseiket a városnak – emelte ki a polgármester.

Jasna Daničić, a tiszakálmánfalvi helyi közösség elnöke újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az épület felújításának kiemelt jelentősége van a település polgárai számára.

– A munkálatok befejeztével egy teljesen új homlokzatra és szép külsőre számítunk, ami a központunkat is szebbé teszi majd. A létesítmény belterében a helyi közösség irodái, a házasságkötő terem és más helyiségek kapnak helyet. A rekonstrukciót követően új bútorzatra is számítunk. A munkálatok nagyon fontosak a számunkra, hiszen naponta számos polgártársunk fordul meg itt – mondta Jasna Daničić, aki végezetül köszönetet mondott a városnak.

Nyitókép: Vladimir Zubac felvétele