A pénteki útlezárásokhoz képest a hétfőin sokkal kevesebben vettek részt, csak egy helyszínen blokkolták a forgalmat az autósok – reggel 7 óra 20 perc körül lezárták a Futaki úti piacnál lévő útkereszteződést, ami miatt valamivel 10 óra utánig óriási torlódás alakult ki a Felszabadulás sugárúton.
Hétfőn reggel az üzemanyag magas ára miatt újabb útlezárásra került sor a Futaki úti piacnál (Dávid Csilla felvétele)
A városi autóbuszok kinyitották az ajtókat, az utasok gyalogszerrel folytatták útjukat. A tiltakozás első napján, pénteken, a városban több kereszteződés is „beállt”. A rendőrség tegnap több olyan helyszínre is kivonult, ahol állítólag esedékesek voltak az útlezárások, de nem történt semmi.
A tiltakozók korábban bejelentették, hogy addig folytatják az útlezárásokat, ameddig nem teljesítik követeléseiket. A helyszínen az autósok közül senki sem akart mondani semmit, arra hivatkozva, hogy „nincs sem illetékes, sem szervező”, spontán akcióról van szó. Tegnap megszólalt Miloš Vučević polgármester is, aki mélységesen elítélte egyes polgári csoportosulások útlezárási akcióit. – Mélységesen elítélem azoknak a polgári csoportosulásoknak az akcióját, akik ma reggel pár személygépkocsival és robogóval lezárták a forgalmat a Futaki úti piacnál. Újvidék legforgalmasabb útkereszteződésénél akadályozták meg a rendszeres forgalmat, önzően és nagyképűen megpróbálták „leállítani az életet” városunkban. Ezzel a tettükkel meggátolták azt, hogy az ovisok reggel odaérjenek a reggelire, az egyetemistákat abban, hogy megérkezzenek az előadásokra, a dolgozókat, hogy idejében a munkára érjenek vagy a betegeket, hogy idejében az orvoshoz jussanak. Nem szeretnék most arról vitát nyitni, hogy joga van-e valakinek polgári engedetlenségre, mindenesetre, az ami ma Újvidéken történt, inkább polgári pöffeszkedésre, hetykeségre utal. Megengedhetetlen, hogy az újvidékiek, egy kis csoport dölyfös viselkedésének legyenek áldozatai, joguk van saját személygépkocsijukat irányítani, de a mi életeinket nem irányíthatják. Felhívást intézek az állami szervekhez, tegyék lehetővé a város zavartalan működését és a törvények betartását, minden polgárnak alkotmányos joga a szabad mozgás. Arra kérek minden olyan személyt, aki az „Újvidék iránti szeretetre” hivatkozik, hogy a politikai játékaikat ott játsszák, ahol annak a helye van, nem pedig a városi útkereszteződéseken. Higgadtságra és türelemre hívok fel minden olyan polgárt, aki az útlezárások miatt forgalmi dugókban rekedt, tartsák meg önuralmukat – áll a polgármester közleményében.
A rendőrség a délelőtt folyamán Újvidéken felírta a blokádot előidéző személyek személyautóinak a rendszámát, és közölték velük, ha nem oldják fel a blokádot, szabálysértési eljárást indítanak ellenük.



