2026. április 11., szombat

Becsülettel és tisztességgel megmaradásunkért

Húszéves a Vajdasági Magyar Szövetség Városi Szervezete

A Vajdasági Magyar Szövetség Újvidéki Városi Szervezete fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte a hétvégén. A szervezet a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ klubhelyiségében ünnepi díszülésen, majd bálon látta vendégül tagságát.

A jelenlevőket – köztük Fremond Árpádot, a VMSZ alelnökét, Fehér Lászlót, a párt Elnökségének és Intézőbizottságának tagját, Nebojša Marjanovićot, a VMSZ Belgrádi Szervezetének elnökét és a szervezetük delegációját és másokat – Erdély Lenke, a szervezet elnöke üdvözölte, a jubileum alkalmából egy-két pillantást vetettek a szervezet munkájának kiemelkedőbb eseményeire, eredményeire.

Galambos László visszaemlékezésében a pártszervezet kezdetben folytatott tevékenységeiről beszélt, Erdély Lenke összefoglalójából az ezt követő időszakban megvalósított dolgokról értesülhettek a jelenlevők. Megemlítette, hogy a városháza épületén 1945 óta először írták ki a város nevét magyarul, a városi szervezet 2008-as sikerének számít az is, hogy a közvállalatokban 13 helyen kerültek be magyarok az igazgató és ellenőrző bizottságokba, és az is, hogy először volt városi szinten önálló tanácsnokunk. 2009–2010-ben a választói névjegyzék felállításakor sikerült mozgósítani az újvidéki magyarságot, melynek eredményeként több mint 5000 aláírást gyűjtöttek össze. Ez után megalakult az MNT. 2011-ben, öt és fél év után sikerült felavatni a Fehér Ferenc köztéri mellszobrot, az Újvidéki magyar oktatásért projektum keretében figyelemmel kísérték az újvidéki, pirosi és a tiszakálmánfalvi magyar oktatási-nevelési intézmények munkáját olyan módon, hogy a pedagógusokat ingyenes szakmai továbbképzésekben részesítették, gyermekprogramokat szerveztek a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban, és tájékoztató, szülői értekezleteket tartottak, melyek témája az anyanyelven – magyar nyelven folyó oktatás fontossága volt.

Projektumuk eredményeképpen az elmúlt években folyamatosan nőtt vagy stagnált, de nem csökkent a magyar tannyelvű iskolákba iratkozó tanulók létszáma. 2012 a választások éve volt, a pártszervezet az önkormányzati választásokon önállóan indult, és 2957 szavazatot kapott. Egy tanácsnokot juttathattak be a képviselő-testületbe. 2015 őszén befejeződött a VMSZ talán legsikeresebb projektuma, az Európa Kollégium felépítése, és az első lakók is beköltözhettek. A kollégiumban nagyjából 400 itt tanuló egyetemista lakhat és alkothat, de az sem mellékes, hogy az intézményben több mint 30 újvidéki és környékbeli magyar kapott munkát. Ebben az évben közbenjárásuknak köszönhetően felújították a telepi Szent Erzsébet katolikus templom toronyszerkezetét, részben a tiszakálmánfalvi Magyarok Nagyasszonya-templom parókiájának tetőszerkezetét, a Mária Neve katolikus templom parókiáját, és a Szent Erzsébet-templom tetőszerkezetét is megjavították. 2015-ben Tisza Kálmán miniszterelnök tiszteletére emléktáblát lepleztek le, 2017-ben pedig a felújított, az első világháború elesett harcosainak emlékét őrző emlékművet.

A 2016-ban és 2017-ben folytatódott annak a gazdaságfejlesztési projektumnak a realizálása, amelyet az elmúlt években a Vajdasági Magyar Szövetség kezdeményezett, és a Prosperitati Alapítvány bonyolítja le pályázatok útján. 2016-ban Újvidékhez tartozó településekből, és magából a városból 39-en pályáztak eredményesen, 2017-ben pedig 51-en. Kezdeményezték a magyar személyneveket viselő utcanevek kiírását magyar nyelven is, ez az eljárás folyamatban van.

Az elnök asszony említést tett arról is, hogy kudarcok is érték a szervezetet, mint például a Mozaik TV beszüntetése. A tervekről beszélve elmondta, hogy hamarosan a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ épületének teljes körű felújítása, gyermekbaráti környezetté tétele kerül sorra, majd az 1944/45-ös ártatlan áldozatok emlékműve. Tervbe vették a telepi Szent Erzsébet katolikus templom belterének felújítását, a tiszakálmánfalvi óvoda épületének bővítését is. – Úgy gondolom, hogy annyit tettünk, amennyit lehetett, mindezt nem érhettük volna el összefogás és csapatmunka nélkül. Számukra, és számomra is, elsősorban a közösség a fontos, mert tudjuk, ha a közösségnek jó, akkor az egyénnek is jó. Újvidéken a 13.272 magyar ember többségének nem a hiúság, hanem az alázat a fontos, nem a köpönyegforgatás, az acsarkodás, hanem a becsület és a tisztesség, nem a közösség rombolása, hanem az összefogás, az összetartozás a közösségünk megmaradása és építése a célja. Ezek az értékek megmaradásunk és fejlődésünk biztos pontjai. A VMSZ, mint egyedüli párt, amely köztársasági, tartományi, önkormányzati szinten tudja képviselni a vajdasági magyarok érdekeit, az elkövetkezendő időszakban is figyelembe fogja venni a magyar polgárok kezdeményezéseit, indítványait és meggyőződésem, hogy a kölcsönös megbecsülés, egymás meghallgatása és megértése továbbra is meg fogja hozni munkánk gyümölcsét – hallottuk Erdély Lenkétől.

A pártszervezet elnök asszonya, továbbá Horvát Tibor, Kiss Gyula és Vicsek Annamária által vezetett ünnepi díszülés végén díszokleveleket osztottak ki azoknak, akik 20 éve tagjai a szervezetnek, Galambos Lászlónak és azoknak is, akik „csak” egy évtizede erősbítik a párt városi szervezetének sorait.

Magyar ember Magyar Szót érdemel