A 16. Tamburafesztivál a Szabadság téren várta látogatóit a hétvége folyamán.
Újvidék
Huszonöt éves a Vajdasági Magyar Szövetség Újvidéki Városi Szervezete, ebből az alkalomból szombaton ünnepi díszülésre és alkalmi mulatságra, vacsorára invitálták a tagságot. Az eseményt a Petőfi S...
A székvárosi Mária Neve plébánia ma ünnepelte fő védőszentjének ünnepét, a templom búcsúját. Az ünnepi szentmisén megáldották az újonnan elkészült Szent Jenő kápolnát is.
A vasárnapra tervezett, nyár végi filmfesztiválra a világ minden szegletéből érkeznek városunkba a fiatal rendezők és alkotásaik. Az Újvidéki Filmfesztivál részeként a játékfilmek nemzetközi versenyválogatását szeptember 21-e és 24-e között rendezik meg a város legalább hat helyszínén.
A Vajdasági Korai Barrokkzenei Egyesület szervezésében szeptember 17-én, vasárnap a telepi Szent Erzsébet római katolikus templomban 20 órai kezdettel megnyílik a nyolcadik Újvidéki Barokkzenei Fes...
A belváros szívében, a Modena utcában ősidők óta terebélyesedő ostorfát a július 20-ai vihar törte derékba. A fa – amely legalább 150 éves volt – megmentéséért éveken keresztül folyt a harc, acélso...

