Több mint egy héten át sztrájkoltak a Stan dolgozói, mivel, a vállalat nehéz anyagi helyzete miatt, már bő fél éve a 65 százalékát kapják csupán kézhez a kollektív szerződésben meghatározott kereset összegének. A sztrájkolók ennek a gyakorlatnak a felfüggesztését követelték, továbbá azt, hogy vonják felelősségre a vállalat rossz pénzügyi helyzetéért felelős személyeket.
Újvidék
Újvidék és a környező falvak általános iskoláinak magyar diákjai, több mint hatvanan találkoztak szombaton délután a budiszavai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület házában a Sulisztár fesztiválon. Két fontos hírt kell kiemelni ezzel a dalfesztivállal kapcsolatban.
Budiszavának majdnem ötezer lakosa van, harminc százalékuk magyar ajkú. A közművesítés gondjai azonban nem csupán őket érintik, hanem az egész falut, ezért minden egyes felmerülő bajt közösen próbálnak orvosolni.
Az Energetika Ljubljana és az újvidéki Távfűtő Művek vállalatok illetékesei által aláírt kapcsolattartási szerződés jogi keretet biztosít annak a gyümölcsöző együttműködésnek, amelyet a két cég már hosszú évek óta gyakorol.
Állami tulajdonban levő földeket árvereztek tegnap Temerinben. Olyan földeket, amelyekre nem tartottak igényt az előbérlési joggal rendelkezők.
Könnyen lakat kerülhet a gázórára (Fotó: T.

