2026. július 17., péntek

Közösségépítés és hagyományőrzés

Elkezdődött a törökkanizsai etno tábor

Hétfő délelőtt Törökkanizsán elkezdődött az Együtt a színpadon elnevezésű Etno tábor, amely célja a különböző nemzetiségekhez tartozó fiatalok közötti ismerkedés, együttműködés és kölcsönös elfogadás erősítése. A résztvevők közös programokon keresztül megismerhetik egymás népdalait, néptáncait, hagyományait, szokásait és gasztronómiáját, miközben barátságokat építenek és fejlesztik a toleranciát.
Az ötnapos táborba Vajdaság nyolc településéről összesen harminckét középiskolás tanuló érkezett a kísérőtanáraik társaságában.
A Tiszagyöngye Művelődési Egyesület székházában a tábort Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi-nemzeti közösségi titkár nyitotta meg.


 

(fotografija Arpada Gergelja)

Gergely Árpád felvétele

Ótott Róbert tartományi titkár köszöntőbeszédében úgy fogalmazott, hogy Bácskában és Bánátban szerbek, magyarok, románok, ruszinok, szlovákok, lengyelek és romák élnek együtt, sok esetben mégsem ismerik igazán egymást, ezért fontos, hogy lehetőség nyíljon a személyes találkozásra és a közös élmények szerzésére. Rámutatott arra, hogy a tábor során a résztvevők csapatokban dolgoznak, közös projekteket valósítanak meg, és bemutatják saját népük kulturális örökségét.

– Barátokra leltek itt, ismeretségre tesztek szert, valamint óriási tudás birtokába kerültök, ami végigkísér benneteket az egész életeteken. Ne féljetek adni magatokból, legyetek büszkék arra, akik vagytok, arra a nemzetre, amelyiknek a tagjai vagytok, és tekintsetek ajándékként arra, hogy egy ilyen tartományban élhettek, mint a Vajdaság, amely ennyire sokszínű és gazdag. Ez a lehetőségek tartománya, az Etnotábor pedig a lehetőségek tábora. Mi a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi –Nemzeti Közösségi Titkárságnál úgy gondoljuk, hogy egy ilyen tábor a lehetőségek egész sorát hordozza. Ezért is köszönjük Törökkanizsáért Egyesületnek, hogy ily módon bekapcsolódott a Multikulturalizmus és a nemzetek közötti tolerancia megőrzése projektumunkba, amely teret ad ennek a több napos kalandnak itt, Törökkanizsán – mondta Ótott Róbert.

A megnyitón többek között részt vett Újhelyi Nándor, a törökkanizsai képviselőt-testület elnöke is. Ótott Róbert a sajtó kérdésére elmondta, hogy Vajdaságban már hosszú évek óta működik a multikulturalizmus és tolerancia program, amelynek részeként számos rendezvény és tábor valósul
meg.

– A törökkanizsai tábort az idén első alkalommal rendezzük meg, ugyanakkor, ha visszatekintünk az elmúlt évekre, láthatjuk, hogy a magyarkanizsai tábor, illetve a Mennyire ismerjük egymást? elnevezésű kvízvetélkedő már hosszú ideje sikeresen működik. Ennek tapasztalataira építve úgy gondoltuk, hogy Törökkanizsán egy olyan tábort indítunk el, amely a népzene és a néphagyományok segítségével
ismerteti meg a résztvevőkkel az itt élő nemzetiségek sajátosságait. A programban csaknem negyvenen vesznek részt, akik tanáraikkal együtt öt napon át Törökkanizsán tartózkodnak. Meggyőződésünk, hogy ez a kezdeményezés jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy a Vajdaságban élő különböző nemzetiségek gyermekei már fiatalkorban megismerjék egymást, barátságokat alakítsanak ki, és betekintést nyerjenek a térség gazdag kulturális sokszínűségébe. Fontos, hogy felismerjék, a saját kultúrájuk mellett számos más értékes hagyomány is együtt él Vajdaságban. Ez a sokszínűség a régió egyik legnagyobb értéke, amelyet már gyermekkorban érdemes megismertetni velük, hiszen ez segíti őket abban, hogy nyitottabb, elfogadóbb és egymást jobban megértő felnőttekké váljanak. A táborban való részvételre pályázati úton jelentkezhettek az iskolák. A beérkezett pályázatokat pedig egy bírálóbizottság értékelte, amely arra törekedett, hogy Vajdaság különböző nemzetiségeit képviselő csoportok is lehetőséget kapjanak a részvételre. Ennek köszönhetően magyar, szerb, szlovák, román, roma és ruszin diákok egyaránt jelen vannak –fogalmazott Ótott Róbert, aki hozzátette, hogy a törökkanizsaiak számára ez a kezdeményezés kiemelt jelentőségű, mivel a községben elsősorban szerb, magyar és roma nemzetiségű emberek élnek együtt, ezért különösen fontos, hogy a helyi közösség is megtapasztalja Vajdaság kulturális sokszínűségét. Kiemelte, hogy a többnemzetiségű együttélés nem csupán Törökkanizsa
sajátossága, hanem egész Vajdaságra jellemző.

A szervezők részéről Orosz Urbán Csilla, a Törökkanizsáért Egyesület alapítótagja a sajtó kérdésére elmondta, hogy a szervezetnek fontos a hagyományok megőrzése és továbbadása.

– Úgy gondoltuk, hogy ezt a törekvést nemcsak a magyar hagyományokra kell kiterjesztenünk, hanem minden olyan nemzetiség kulturális örökségére is, amely Vajdaságban él. Ebből az elképzelésből született meg egy olyan multikulturális tábor ötlete, amely a hagyományokra, a népi kultúrára és a közös múlt értékeire helyezi a hangsúlyt. A táborba Vajdaság nyolc településéről érkeztek diákok, akik különböző nemzetiségeket képviselnek. A tanulók pedagógusaikkal együtt vesznek részt a programokon, a csapatokat pedig tízfős, vegyes összetételű csoportok alkotják. A szervezőtől megtudtuk, a program hétfőn délután kezdődik a kastélyparkban egy QR-kódokra épülő csapatjátékkal. Ennek során a gyerekek megtudták, melyik csapatba kerültek, és melyik nemzetiség kulturális örökségét fogják képviselni és feldolgozni a tábor ideje alatt. A következő napokban a részvevők egész nap kreatív foglalkozásokon vesznek részt. Ellátogatnak a majdányi régészeti
lelőhelyre, valamint a Ricze Emlékházba is, ahol hagyományos ételeket készítenek. Az elkészült fogásokat egy zsűri értékeli majd, mindemellett általános műveltségi vetélkedőkön vesznek részt, népviseleteket készítenek, továbbá számos olyan feladatot oldanak meg, amelyek közelebb hozzák számukra a különböző vajdasági nemzetiségek kultúráját és hagyományait. A törökkanizsai Rakazov Alen a tábor egyik résztvevője. Elmondása szerint az iskolában a történelemtanárától értesült a lehetőségről, aki arra biztatta, hogy jelentkezzen a programra.

– Azt hallottam, hogy ez egy közösségépítő tábor, ahol sok új barátság születhet, és érdemes eljönni, ezért úgy döntöttem, hogy részt veszek rajta. A következő napokban sok színes program vár ránk. Lesznek közös foglalkozások, zenés programok és természetesen sok lehetőség a barátkozásra is – mondta a tanuló.

A tábor pénteken kora délután zárul.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Ótott Róbert (Fotó: Gergely Árpád)