A Vajdasági Magyar Szövetség törökkanizsai szervezetének Női Fóruma szervezésében rendezték meg csütörtök este a a Mindennapi Hősnők nevet viselő beszélgető műsort. A rendezvényre a Branislav Nušić könyvtárban került sor, amely zsúfolásig megtelt a község főleg női tagjaival. A műsort azzal a szándékkal hívták életre, hogy bemutassák azokat a hölgyeket, akik nap mint nap, a reflektorfényt kerülve végzik munkájukat és küldetésüket. Édesanyaként, pedagógusként, nyugdíjasként, pályázatíróként, vagy éppen önkéntesként élik hétköznapjainkat, miközben a közösségért dolgoznak, időt és fáradságot nem kímélve. Az est meghívott vendégei között volt Mómity Éva tanítónő, Rakazov Angéla nyugdìjas és Hézső Brigitta osztályvezető. A beszélgetést Újhelyi Nándor, a törökkanizsai képviselő-testület elnöke vezette, aki személyes hangvételű kérdésekkel segítette, hogy a résztvevők betekintést nyerhessenek a vendégek életútjába, mindennapi kihívásaiba és közösségi szerepvállalásába.
Újhelyi Nándor a bevezetőjében érdekességként felhívta a figyelmet arra, hogy tíz évvel ezelőtt, 2016 márciusában szervezték meg az első Mindennapi Hősnők beszélgetős programot.
Példaértékű a törökkanizsai női közösség összetartása (Fotó: Gergely Árpád)
A beszélgetés során a vendégek betekintést engedtek az életükbe és a mindennapos tevékenységükbe. Mindenki megosztotta a saját tapasztalatait, problémáit és boldog pillanatait. Szó esett még a közösségben végzett elengedhetetlen tevékenységükről, a kitartásról, és arról, hogy egy nő miként tud jó példával járni embertársai előtt. A könnyed hangulatú, vidám és olykor szomorú pllanatok mindenkiből más érzelmet váltottak ki, de egy biztos, hogy ezek a hölgyek a saját közösségük igazi útmutatói.
Az esemény után Bajusz Szuzanna, a VMSZ törökkanizsai Női Fórumának elnöke elmondta, hogy a Mindennapi Hősök programot azért hozták létre, hogy bemutassák, a nők mekkora erővel és energiával vesznek részt a közösségük életében.
– Igyekszünk rávilágítani arra, hogy ezek a nők a saját munkájukon kívül még aktívan részt vesznek a közösség életében is. Szeretnénk példát mutatni másoknak, hogy mi nők milyen erősek vagyunk. Törökkanizsa községben nagyon összetartóak a nők. Rendezvényeken veszünk részt, számos kézműves és egyéb foglalkozást vezetünk. Nagy hangsúlyt fektetünk a hagyományőrzésre is, valamint a nyári néptánc táborban és a firigyházi Udvarfesztiválban is nagy szerepet vállalunk – mondta Bajusz Szuzanna.
Rakazov Angéla meghívott vendégként vett részt az eseményen. Elmondta, hogy három gyermek édesanyja, valamint súlyos rákbetegség túlélője.
– A saját példámmal és kitartásommal igyekszem erőt és útmutatást adni a nőtársaimnak. Hosszú betegség áll mögöttem, több mint tíz műtéten estem át, majd tizenkét év után nyugdíjaztak. Most már fő állásban otthon vagyok a gyerekeimmel és igyekszem őket a legjobbra nevelni és bevonni őket a közösségi életbe. Néptáncolnak, zenélnek és szavalnak is, tehát nagyon aktívak. Próbálom a körülöttem lévőket ösztönözni, és tanácsokkal ellátni. Mindig felhívom a figyelmet arra, hogy nem muszáj minden orvosban egyből, vakon megbízni, érdemes másod és harmad véleményt is kikérni egy betegség során. A betegség alatt a legnagyobb erőt a gyermekeim adták és igazából nem volt időm betegnek lenni. Végig derűlátó maradtam és leküzdöttem a betegséget – fogalmazott Rakazov Angéla.
Nyitókép: Gergely Árpád felvétele



