2024. október 8., kedd

A vajdasági magyarság első számú szakrális emlékhelye

Ünnepi szentmisét és alkalmi műsort tartottak az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

A Magyar Nemzeti Tanács és a tordai Torontáltorda Településfejlesztési Alapítvány szervezésében ünnepi szentmisét és alkalmi műsort tartottak az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából a templomromnál. Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az emléknap szónokaként kiemelte: az aracsi pusztatemplom ma is a vajdasági magyarság első számú szakrális emlékhelye.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

– Évekkel ezelőtt elhatároztuk azt, hogy az örökségalapú fejlesztés módszerével megmentjük az aracsi pusztatemplomot. Erre Magyarország már komoly eszközöket is kiválasztott a költségvetéséből, és megállapítást nyert az, hogy milyen módszertannal, milyen tervek szerint valósítható ez meg. Ehhez szükség van a magyarországi és a szerbiai állami szervek együttműködésére. Természetesen az örökségalapú fejlesztés nem azt jelenti, hogy helyreállítjuk az aracsi pusztatemplomot, hanem azt jelenti, hogy konzerváljuk, és egy méltó szakrális emlékhellyé tesszük, ami megközelíthető, ahol áram van, ahol a vajdasági magyarok, a velünk együtt élők és az idelátogató turisták tájékozódhatnak arról, hogy itt bizony a 13. században egy ilyen komoly kolostor és egy kis város működött – fogalmazott a VMSZ elnöke.

Az aracsi településről elnevezett templom romjai, amelyet a nép pusztatemplomnak nevez, a Törökbecse, Beodra-Karlova és Basahíd határolta terület lakatlan pusztáján helyezkedik el. A romok egy háromhajós kolostortemplom maradványai.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

– Az egyik legősibb magyar emlékhely itt, Vajdaságban, különösen a bánsági magyarság számára nagyon sokat jelent – mondta Dobai János, a tordai Torontáltorda Településfejlesztési Alapítvány elnöke. – Fontos, hogy egy évben legalább egyszer eljöjjünk ide, és emlékezzünk arra, hogy igenis ez a templom, amely Szent István korában épült, a magyarságunkra emlékeztet. Ezért is volt fontos annak idején, hogy a tordai Aracs Hagyományápoló Társaság magára vállalta ennek az emléknapnak a megszervezését, amely által ismertté vált nemcsak itt a környéken, hanem az egész világon ez az aracsi pusztatemplom. Néhány év kihagyás után tavaly a Magyar Nemzeti Tanács felkért bennünket, a Torontáltorda Településfejlesztési Alapítványt, hogy legyünk társszervezők. Mi nagyon szívesen eleget tettünk ennek a felkérésnek, hisz ahogyan mondtam is, számunkra ez sokat jelent, emlékeztet bennünket arra, hogy itt voltunk, itt vagyunk, és remélem, nagyon sokáig itt leszünk, és még sokáig fogjuk közösen megünnepelni ezt az emléknapot.

A szentmisét ft. Mellár József törökbecsei esperesplébános celebrálta, az alkalmi műsorban fellépett Hajvert Ákos, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének versmondója és az Óbecsei Schola Cantorum Énekkar.

Itt megtekinthetik az ünnepnapon készült felvételeinket!

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele