2024. május 9., csütörtök

Kaptár-ruhatár

Játékos tanulás, gyermekkacaj lengi be a pacséri gyülekezet 24. református gyermektáborát

Huszonhat éve indította útjára a pacséri református gyülekezet a gyermektáborát, az idén huszonnegyedik alkalommal gyűltek össze a falubeli gyerekek, hogy együtt töltsék a nyári időszakot a szülők, nagyszülők, önkéntesek gondoskodásának köszönhetően. Csányi Erzsébet lelkésznő elmondta, hogy ezúttal 85 gyermekkel foglalkoznak vasárnapig, akik közül 35-en óvodáskorúak és 50-en általános iskolások.

– Az idei táborunknak, illetve a Kárpát-medence valamennyi nyári foglalkozásának a kerettörténetét a Dunántúli Református Egyházkerület lelkészei, oktatói fogalmazták meg. A Kaptár-ruhatár címet kapta a programsorozat, amit a méhecskék szorgalma ihletett, az alcíme pedig: Avagy hölgyeim és uraim, amivel azt szeretnénk hangsúlyozni a gyermekek felé, hogy Isten a végtelen szeretetével nőket és férfiakat teremtett erre a világra. Persze mindannyian mások vagyunk, ki-kinek más az erőssége, a gyengesége, és azért van ez így, hogy egymást kiegészítsük és támogassuk – kezdte a beszélgetést a lelkésznő, aki arról is szólt, hogy egy-egy nap üzenetét különböző ruhadarabok közvetítésével juttatják el a gyermekekhez, és igyekeztek minél több mozgást, sportfoglalkozást is beiktatni a programokba.

Csányi Erzsébet lelkésznő (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Csányi Erzsébet lelkésznő (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

– A második napon a kismamaruha azt üzente számunkra, hogy minden világra jött gyermek egy áldás, ajándék, áldott kincs, ami örömmel tölti el az ember szívét. Anna történetét meséltük el ehhez kapcsolódóan, akinek hosszú ideig nem adatott meg a gyermekáldás. Felemelő volt meghallgatni a táborozóink élményeit, hozzászólásait, örömeit, szomorúságát, babatörténeteit. A harmadik napon József történetén keresztül igyekeztünk megszólítani a gyermekeket, aki tizenkettedik fiútestvérként cifra ruhát kap, de a testvérei irigyek lesznek rá, eladják rabszolgának, majd börtönbe kerül, aztán ismét a megpróbáltatások után felcsillan a szerencséje, majd a fáraó után az ország második embere lesz, és ismét díszes ruhát kap. Megbocsát, és kiemeli a családját. Ez a történet azt az üzenetet is hordozhatja, hogy a testvérek közötti viszálykodás mennyire káros, nem szabad irigynek lenni. Ugyanakkor azt is megtudhatták, hogy a legnehezebb helyzetekből is van kiút, fel lehet kelni, és újrakezdeni, mint ahogy arra is vigyázni kell, hogy ha magasan vagyunk, akkor bizony nagyot zuhanhatunk. Továbbá Illés palástjáról is tanítottunk, illetve hogy nagyravágyó terveink megvalósításáról az isteni gondviselés dönt mindig. És ha sikerre akarunk valamit vinni, akkor nem önmagunk nagyságának a növelésére kell törekedni, hanem mások szolgálatára, megsegítésére – hallhattuk. A tábor szombati napján a fehér ruha üzenetét adják majd át, konkrétan azt, hogy egyszer mindenki ideje lejár földi zarándokútján, és ahhoz, hogy a mennyországba kerüljön, mindenkinek kell, hogy legyen fehér ruhája.

Délutáni foglalkozás Német Mariann vezetésével a pacséri gyermektáborban (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Délutáni foglalkozás Német Mariann vezetésével a pacséri gyermektáborban (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

– Egy életút során megeshet, hogy összekoszoljuk azt a bizonyos fehér ruhánkat, de kérni kell a krisztusi kegyelmet, a bűnbocsánatot a megtisztuláshoz. Ennek fényében kell nekünk is másoknak megbocsátani, hogy gyógyuljon a lelkünk. A hagyományokhoz híven a gyerekekkel tanulunk a történetekhez kapcsolódó énekeket, szervezünk csoportos beszélgetéseket. A legkisebbekkel három óvónő foglalkozik, három ifjú közreműködővel, a gyermekek számára pedig egyetemista ifjak igyekeznek a drámapedagógia módszereivel befogadhatóbbá tenni a kerettörténeteket, felhívva a figyelmet arra, hogy a méhecskék élete nagyon rövid, de annál tartalmasabb, hiszen mindenki tudja a dolgát – tette hozzá a lelkésznő.

A kisújszállási vendég gyermekek a pacséri befogadóikkal, kísérőikkel és Csányi Erzsébet lelkésznővel (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A kisújszállási vendég gyermekek a pacséri befogadóikkal, kísérőikkel és Csányi Erzsébet lelkésznővel (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)


A pacséri táborba idén a többéves hagyományhoz híven Kisújszállásról is érkeztek résztvevők, három tanár és hét diák. A csoport vezetője, Német Mariann kiemelte, hogy a pacséri kirándulás jutalomnak számít a kisújszállási Arany János Általános Iskola tanulóinak.

– A tanulmányi átlag alapján választjuk ki, hogy ki az, aki jöhet Pacsérra. A gyermekek családoknál vannak elszállásolva, mi, felnőttek pedig a Regionális Oktatási Központban lakunk. Az Arany János Általános Iskola már évek óta jó kapcsolatot ápol a helyi általános iskolával is, így évről évre látogatjuk egymást az egyházi kapcsolatok mellett az iskola jóvoltából is – tette hozzá Német Mariann.

Nyitókép: Délutáni foglalkozás Német Mariann vezetésével a pacséri gyermektáborban (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)