2024. május 8., szerda

Az eső sem mosta el

Falunapot ünnepelt Pacsér

A falu mi vagyunk címmel szombaton reggel horgászversennyel, délelőtt babgulyásfőző-versennyel, majd a jubiláló véradók megjutalmazásával, délután a helyi amatőr festők tárlatával, díszmadár-kállítással, ingyenes lovaglási lehetőséggel, légvárral, majd este tűzoltó és taekwondo bemutatóval, művelődési műsorral folytatódott a 16. pacséri falunap.

Habár a Pacséri Magyar Dalkör és a Moša Pijade Általános Iskola diákjainak színpadi fellépését elmosta az eső, a várva várt tűzijátékot és Nagy Feró fellépését nem akadályozta meg, így a záport követő szemerkélő eső ellenére is nagy tömeg érkezett a labdarúgópályán felállított színpad elé. Este a muzslyai Petőfi Sándor Művelődési Egyesületnek lehetősége volt bemutatni népszerű költőnk születésének a 200. évfordulója alkalmából, a Mozdulj, Petőfi! keretében készített összeállítását.

Ezt követően az alsós diákok zenés-táncos produkciója volt soron, illetve Szabolcski Szabolcs tanácselnök köszöntötte a szép számban megjelenteket, összegezte a település elmúlt egy évét. Ezt követően az egyre inkább nekilendülő eső már nem adott lehetőséget a színpadi fellépésekre, így az általános iskolások zenés-énekes-táncos produkcióira, és az idén 49 éves pacséri citerazenekar, az oromhegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület vegyes kórusa fellépése, és a csantavéri Mendicus Művelődési Központ tamburazenekarának műsorszámai is elmaradtak, illetve zárt körben folytatódtak.

Amint az időjárási körülmények megengedték, Nagy Feró slágereire több korosztály bulizott együtt, majd DJ Alen szórakoztatta a legkitartóbbakat. A rendezvényre egyébként a helyiek mellett többen érkeztek a környező településekről, de más községekből is, sok külföldön élő pacséri erre a napra időzítette a szabadságát.

Nyitókép: A pacséri falunap esti színpadi produkcióira összesereglett nézők egy része (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)