2024. május 9., csütörtök
MEGKÉRDEZTÜK A BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOKON

Az ön családja mi mindent készít meggyből?

Major Márta, Kishegyes: – Az idén nem sok mindent fogunk készíteni a meggyből, mert nagyon rossz volt a termés. Egyébként lekvárt, kompótot, rumos meggyet szoktunk csinálni, és a karácsonyi asztalról elmaradhatatlan a meggylikőr. Szeretjük a meggyet, ami magyarázható azzal is, hogy a férjem bácsfeketehegyi származású, és hozta magával ezt a szokást. De a mi családunk is mindig feldolgozta a meggyet, és szerintem a meggyes kalács az egyik legfinomabb sütemény, amit készíteni szoktunk.

Papp Lóránt, Bácsfeketehegy: – Mint meggytermelő elsősorban meggybort szoktam készíteni a meggyből. Először kicsiben kezdtem, most már 200 liternél tartok. Az idén elég rosszul termett a meggy, mert betegségek támadták meg a termést, ezért csak 100–150 literre számítok. Tavaly megpróbálkoztam vele, hogy a meggyborba gyógynövényeket keverek. Elég sikeresek voltak az első próbálkozások, de még dolgozom a receptúrán. A feketicsi meggyről tudni kell, hogy eleve erős antioxidáns hatása van, így a gyógynövényekkel párosítva nagyon előnyös hatású italt fogok kapni.

Kormos Róbert, Kishegyes: – Leginkább befőttet, lekvárt meg hasonló alapdolgokat készítünk meggyből. Nem vagyunk kimondottan meggyes család, habár szeretjük a meggyet. Édesanyám elég sokat eltesz a mélyhűtőbe, lefagyasztva. Aztán ezt használja például kalácsba. Személy szerint is szeretem a meggyet, de még nem olvastam utána, hogy milyen jótékony hatásai vannak.

Kovács Rozália, Bácsfeketehegy: – A meggylevestől kezdve a meggyes lepényen át a meggyes rétesig sok mindent készítek belőle. Igyekszek olyan dolgokat csinálni, amiket a régi öregektől tanultam. Alkoholos italt nem készítek a meggyből, de a belőle készült üdítőt nagyon szeretem. Az egész családom nagyon szereti a meggyet, ezért tényleg sok mindent csinálok belőle. Nagy hagyománya van a meggytermesztésnek a faluban, és szerintem a legtöbben szeretik is a meggyet.

Fotó: Lakatos János