2024. május 11., szombat

A múltban gyökerező jövő

Harmadszor adott otthont Bajsa a Délvidéki Ősök Napja rendezvénynek, a helyi házigazdák mellett a Magyar Turán Szövetség, illetve a Délvidéki Turán társszervezésében, a hétvégén, ahova a Kárpát-medence számos vidékéről, elsősorban Magyarországról, valamint a Felvidékről és Erdélyből is érkeztek hagyományőrzők.

A honfoglalás kora iránt érdeklők több jurtában tudtak betekintést nyerni a korabeli életformába, a használati tárgyak és a fegyverek, a harcmodor világába. A rendezvényen részt vevők a kézműves vásár mellett táltosdobolást, a középkort megelevenítő hagyományőrző harcosösszecsapást láthattak-hallhattak, akik korhű öltözékben igyekeztek időutazásra invitálni a közönséget. A szabadtéri színpadon megtartott művelődési program keretében bajsai és vendég néptánccsoportok mutatkoztak be. Ez előtt a Délvidéki Ősök Napja hivatalos megnyitóján Bíró András Zsolt antropológus-humánbiológus, a Magyar Turán Alapítvány elnöke összegezte a Bajsán megrendezett nemzetközi találkozó fontosságát, a szerb–magyar jószomszédi viszony egyik újabb lépésének nevezve. Dr. Námesztovszki Zsolt a Magyar Nemzeti Tanács tagjaként köszöntötte hallgatóságát, Szatmári Adrián, Topolya község elnöke méltatta a rendezvényt, illetve Lackovics Károly, Bajsa tanácselnöke mondott magyar, szerb és szlovák nyelven üdvözletet.

A találkozó alkalmat adott az Óbecsei Városi Múzeum, Őseinket felhozád tárlata bemutatására, a Péterréve határában feltárt honfoglalás kori leletanyag képes ismertetésére Raško Ramadanski kurátor-archeológus összeállításában. Bíró András Zsolt antropológus több tematikus előadást is tartott az ősi magyar, sztyeppei életmódról, hitvilágról az érdeklődők számára, a helyszínen, illetve Topolya Község Múzeumában.

Az eseményhez fotógaléria is tartozik, amelyet ITT tekinthet meg. 

Nyitókép: A bajsai találkozó hangulatát misztikussá tevő táltos dobolás (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)