Milutinovity Attila oromi termelő még 2009-ben kiérdemelte a dohánybajnok elismerő címet, akkor ugyanis ő adta át a legtöbb és kiváló minőségű burley típusú dohányt a JTI vállalatnak. Akkoriban nyolc hold jó oromi földbe palántálta a növényt, mára pedig csak az változott, hogy még nagyobb területen termel, de a minőség továbbra is kifogástalan. Ahogy Attila elmesélte, munka az aztán bőven van, és meg lehet belőle élni. A falu szélén lévő takaros házuk környékén, amerre a szem ellát, egy-egy épületben, fészerben, fóliában szárad a növények sokasága.
A termelő a zentai dohánygyárral kötött szerződést, és amikor a minap náluk jártunk, éppen Milan Bjelivuk dohánytermelési menedzser is ott volt, aki arról számolt be, hogy a dohánygyár a régi és új termelők bekapcsolásán fáradozik.
– A burley fajtát néhány év kihagyás után 2023-ban kezdtük el újra felvásárolni. Jelenleg a régi és az új termelők bekapcsolásán dolgozunk, sikerrel, hiszen ebben az évben 57 hektáron termett burley dohányt adnak át nekünk. Arra törekszünk, hogy minél több terményt vásároljunk fel a gazdáktól, és ezúton is felhívom az egykori termelők figyelmét arra, hogy megéri dohányt termeszteni, bátran keressenek minket, és kiváló lehetőségeket nyújtunk nekik – hangsúlyozta a szakember, majd így folytatta: – Az idei év időjárása nem kedvezett, alig volt csapadék, amikor kellett volna, öt héten keresztül eső nélkül voltunk. A dohány ezt megsínylette, de így is reménykedünk a szép termésben. A gazdák locsolnak, mi meg támogatjuk őket, hogy minél hatékonyabban termeljenek – emelte ki Milan Bjelivuk. – 2000 kilogrammot várunk hektáronként a virginiából, és úgy gondoljuk, a burley talán még ennél is jobban terem majd. Azt vettük észre, hogy a termelők elkezdtek érdeklődni, így reméljük, hogy egyre többen térnek vissza, vagy vágnak bele a dohánytermesztésbe – mondta a dohánygyár szakmunkatársa, aki a felvásárlási árról elárulta, mindig úgy alakítják, hogy a termelők elégedettek legyenek, és figyelembe veszik a költségeket is.
Milutinovity Attiláék tanyáján érdekes módon szárad a dohány, nem úgy, ahogy azt egykor megszoktuk, vagyis hogy felfűzve, szép sorban barnulnak meg a zölden leszedett levelek. Arról nem is beszélve, hogy maga a fűzés is mekkora munka volt. Napjainkban szárastul vágják ki a növényt, és megfordítva, leveleivel lefelé, csüngve szárad. A gazda körbevezetett minket az illatos dohányfüzérek között, és elmesélte, hogy régebben is termesztette, majd abbahagyta, de miután ismét kedvezőek lettek a feltételek, még nagyobb területtel tért vissza, és napjainkban 11 hold dohányt szednek le. Kérdésünkre elmesélte, hogy géppel palántálnak, ami nagyban megkönnyíti a munkájukat. A szárastul szedést szintén géppel oldják meg, de a kétkezi munkát sosem tudják nélkülözni. Be kell segíteni a szedésnél, meg aztán a leveleket is le kell szedni a tőről, és úgy tudják eladni. Hozzátette, hogy ők befűtik a szárat, a dohánygyár ugyanakkor már azzal az ötlettel is előállt, hogy táplálékként azt is vissza lehet juttatni a földbe, de ezzel ők még várnak.
– Már gyermekkoromban megcsapott a föld szaga, hisz a nagyszüleim és a szüleim is mezőgazdasággal foglalkoztak. Mintegy 90 holdon gazdálkodom, ebből 11 a dohányé. A burley-nek tökéletesen megfelel a mi fekete földünk, a virgina viszont nem szeret benne. Szerződést kötöttünk a dohánygyárral, amely mindenben segít, és ez nagyon jól jön, hisz akár kamatmentes hitelt is kaphatunk. Úgy látom, szép az idei termés, de még szárad, úgyhogy csak ezután tudjuk eladni a gyárnak. Nálunk egy hektárról 4 tonna várható. A palántát mi magunk neveljük, a gyártól a megkaptuk fóliát, amit aztán még a szárításkor is fel tudunk használni. A család minden tagja részt vesz a munkában. A tapasztalatom azt mutatja, hogy ha nem túl nagy területe van a gazdának, nagyon megéri azt dohánnyal betelepíteni, főleg ha tudja locsolni, mert kifizetődő, és már jobban ki lehet jönni belőle, mint ha kukoricát termelnénk – mesélte a termelő.
Azt is megtudtuk, hogy a kézi munka még mindig nagyon fontos. Elmondása szerint a palántálást gép segítségével végzik, de ott is ott kell lennie az embereknek, neki kell behelyezni az adagolóba a kis növényt, ugyanígy a kivágásnál, amikor a földre kell helyezni kis időre, hogy fonnyadjon, majd behordani arra a helyre, ahol száradhat. Maga a felakasztgatás nehéz és időigényes, viszont így, hogy nem levelenként szedik, időt spórolnak. Attila maga eszkábálta azt a gépet, ami kivágja a dohányt, ebből is látszik, hogy nem elég a kemény munka, kell a fejlődés és némi leleményesség is, ami az oromi emberekben megvan.
– Az árat szerződéskötéskor határozzák meg, most az átadásnál már csak az derül ki, hogy milyen osztályozásba kerül a dohány, de bízom benne, hogy jól fog sikerülni, szép a dohány. Szeptember 13-án vágtuk ki az utolsó szárat, most pedig szárad, és időjárástól függően egy-két hónapon belül át is adhatjuk – mondta Milutinovity Attila, aki elégedett a dohánnyal is, és a zentai dohánygyárral is, ahol véleménye szerint megbecsülik a termelőt.
Nyitókép: A felvásárló és a termelő is elégedett (Fotó: BJK)
