2026. szeptember 2., szerda

Ünnepelt a 125 éves Drea

A jubileumi falunapon és a Szent István-napi rendezvényen a település múltja előtt tisztelegtek

Különleges évforduló adott okot az ünneplésre augusztus 29-én Dreán, ahol a település fennállásának 125. évfordulóját falunappal és Szent István-napi ünnepséggel tették emlékezetessé. A rendezvény egyszerre szólt a múltról, az elődök iránti tiszteletről és a jelen közösségéről, amely ma is fontosnak tartja a hagyományok ápolását és a közösségi élet fenntartását.
A jubileumi ünnepség egyik kiemelt mozzanata az elismerések átadása volt. A szervezők öt emlékplakettel tisztelegtek azok előtt, akik munkájukkal jelentősen hozzájárultak a falu építéséhez, fejlődéséhez és fennmaradásához. Elismerésben részesült ft. Brasnyó Ferenc esperesplébános, Kern Imre és a Magyar Nemzeti Tanács, posztumusz emlékplakettet kapott Pásztor István és dr. Tripolszki Mihály. Emellett 46 köszönőlevelet is átadtak olyan személyeknek, akik önkéntes munkájukkal járultak hozzá a közösségi élet gazdagításához.
Boja András, a helyi Kutaspuszta Kultúrkör elnöke hangsúlyozta, hogy a rendezvénnyel elsősorban az elődök előtt szerettek volna tisztelegni. Kiemelte, hogy Drea ma is élő falu, amelynem nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van. Hozzátette, hogy a jubileumi ünnepség megvalósítása közös munka eredménye volt, amelyben a közösség számos tagja részt vett.

Boja András, a helyi Kutaspuszta Kultúrkör elnöke köszöntötte az egybegyűlteket

Boja András, a helyi Kutaspuszta Kultúrkör elnöke köszöntötte az egybegyűlteket

A nap ünnepi részét szentmise és kenyérszentelés tette teljessé, majd az új kenyér megszegésére is sor került. A résztvevőket ezt követően kulturális program, közös ebéd és különböző szórakoztató programok várták, így a jubileumi nap a közösségi együttlét jegyében folytatódott. Kiss Igor, Óbecse község képviselő-testületének elnöke a település történelméből kiindulva beszélt arról, hogy a dreai közösség az elmúlt évtizedekben számos nehézséggel nézett szembe, mégis megőrizte összetartását. Felidézte azt is, hogy a templom felépítése sem ment könnyen, a helyiek azonban ezt az akadályt is leküzdötték.
A jubileumi eseményen Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is részt vett, aki szerint egy település életében minden jubileum fontos mérföldkő.
– Örülök annak, hogy 125 év után is vannak helyiek, akik meg tudják ünnepelni, hogy létezik maga a település. Itt, Dreán egy erős, élni akaró közösség él, amely számos rendezvényt szervez. Az elmúlt években különböző minőségekben többször is követhettem a közösség életét, és több alkalommal is vendégül láttak, ezért nagy örömmel jöttem most is – mondta. Hozzátette, hogy a Magyar Nemzeti Tanács az elmúlt években folyamatosan támogatta azokat a projekteket, amelyek fontosak voltak a helyi közösség számára. Mint fogalmazott, amikor MNT-elnökként megkezdte mandátumát, egyik első útja a dreai Lurkóházba vezetett, Boja Andrással pedig azóta is szoros szakmai és baráti kapcsolatot ápol.
A 125 éves jubileum nemcsak történelmi évforduló megünneplése volt, hanem alkalom arra is, hogy a dreaiak együtt tekintsenek vissza az elmúlt több mint egy évszázadra, és egyúttal megmutassák: a közösség ma is él, dolgozik és tervez.

A főzőversenyre 15 csapat nevezett be

A főzőversenyre 15 csapat nevezett be

A szentmise után ünnepi körmenettel tértek vissza a jubileumi ünnepség helyszínére

A szentmise után ünnepi körmenettel tértek vissza a jubileumi ünnepség helyszínére

A kulturális műsorban az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör néptáncosai is színpadra léptek

A kulturális műsorban az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör néptáncosai is színpadra léptek

Iván Hanna, az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör moderntánc-csoportjának tagja is fellépett

Iván Hanna, az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör moderntánc-csoportjának tagja is fellépett

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Kenyérszenteléssel egybekötött ünnepi szentmisét tartottak a helyi templomban / Fotó: Kancsár Izabella