2026. február 3., kedd

aMAZEing programozás

Robotikai versenyt szerveztek szombaton Topolyán a Juhász Erzsébet Könyvtárban

A topolyai Coder Club harmadik alkalommal szervezte meg az aMAZEing elnevezésű robotikai versenyét a Juhász Erzsébet Könyvtárban. Vörös Csaba, az egyik szervező, a Coder Club vezetője elmondta, a csapatverseny lényege az volt, hogy a gyerekek által programozott robotoknak ki kellett találniuk egy labirintusból. 
– A verseny teljesen átlátható és barátságos környezetben zajlik. Ezúttal tizenhárom magyar és szerb nyelvű csapat mérte össze erejét, Topolyáról, Zentagunarasról, Adáról, Horgosról is érkeztek hozzánk. Hárman a középiskolás kategóriából versenyeznek, ők a mesternek nevezett kategóriánk résztvevői. Emellett van a rookies elnevezésű korcsoport, ők 8 és 15 év közötti fiatalok, azaz kezdők, tízen vannak. Ez a verseny saját ötlet alapján kelt életre, és mi határoztuk meg a szabályokat. E szerint az a robot, amelyik teljesítette az asztal első egyharmadát, 30 pontot kapott, az igen bonyolult kétharmad pálya teljesítéséért újabb 30 pontot. Ha beért a célba, és ha meg is állt a piros helyen, akkor az azt a robotot programozó csapat 100 pont jutalomban részesült. Amennyiben a robot hozzáért a labirintus falához, az 2 pont levonással járt. Ezt koppanással halljuk általában, és vizuálisan is ellenőrizzük. Két bíró követte az eseményeket, jómagam mellett Nagy Alfréd. A versenyzők „úriemberként” viselkedtek, és bevallották, ha esetleg hibát követtek el. A végén amennyiben a csapat tagjai egyetértettek a pontjaik számával, akkor aláírták az arról szóló dokumentumot – tette hozzá Vörös Csaba, aki azt is elárulta, hogy a bíráskodásban korábban helytálló eredményes versenyzőiket ezúttal kénytelenek voltak nélkülözni, mert ők is szerettek volna kicsit versenybe szállni.
– Ez a verseny a fajsúlyosabb versenyekre való felkészülés is egyben, és előválogató. Az idén is gőzerővel készülünk a hagyományos világméretű robotikai verseny szerbiai fordulójára, amelyen minden évben sikerrel veszünk részt, és általában ragyogóan szerepelnek a csapataink, amelyek aztán a komoly nemzetközi versenyeken is bizonyíthatnak. A juniorcsapatunk az idén átlépett a szenior kategóriába, és ez a verseny arra is kitűnő alkalom, hogy az újraformálódó juniorcsapat leendő tagjait megtaláljuk. Tehát a dicsőség mellett komolyabb tétje is van a versenynek. A gyerekek hónapokon keresztül készültek erre a megmérettetésre, mi megismerkedtünk velük és a tudásukkal, és ez alapján derül ki, hogy ki mehet majd a világversenyre – tudtuk meg Vörös Csabától, aki arról is szólt, hogy hétről hétre három csoportra osztva csaknem negyven gyermek, a 8–19 éves korosztály vesz részt a Coder Club magyar, szerb és angol nyelven folyó foglalkozásain. 
Bednárik Prokec Zita, a könyvtár igazgatónője hozzátette, hogy az intézmény örömmel ad otthont a csoport működésének immár tizenegy éve. Egyes gyerekek idejüket, erejüket nem sajnálják, és pénteken délután, valamint szombaton délelőtt rááldozzák a szabadidejüket kedvenc hobbijukra. 
– A gyerekek elsajátítják jelenkorunk egyik legfontosabb tudását, azaz rendkívül hasznosan töltik az idejüket, hiszen addig sem némán ülnek a számítógép előtt beláthatatlan időn át, ki tudja, mire használva. A programozás nagyon hasznos tudás, amit később felnőttként biztosan fel tudnak majd használni – zárta az igazgatónő.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Kazinczy Paszterkó Diana