2024. június 16., vasárnap
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK 2024

Üzenet a jövőbe

Topolyán időkapszulákat helyeztek az épülő városháza falába

A cikkhez tartozó képgalériát ITT tekinthetik meg.

Történelmi pillanatnak tekinthető, amikor két időkapszulát helyeztek el szerdán délelőtt az egykori hotel felújítás alatt álló épületének falában Topolya központjában.

Az egyik időkapszulát még 1957-ben állította össze Kiss Károly Lajos, aki az akkori építkezésen munkavezetőként dolgozott. Kiskároly Lajos fia, a 96 éves Kiskároly Róbert helyezte most vissza az időkapszulát, amelyet a kivitelezés folyamán januárban talált meg az építkezés kivitelezője. Szatmári Adrián polgármester, a VMSZ listavezetője pedig egy új időkapszulát is elhelyezett a régi mellé.

Egyben megköszönte a kivitelezőnek, hogy az üzenet a múltból nem került szemétbe, hanem átadták a Művelődési Ház munkatársainak. A polgármester elmondta, hogy az új időkapszula is összefogás eredménye. Volt, aki papírra vetette, volt, aki megfogalmazta, volt, aki az üveget gravírozta.

(Fotografija Petera Tota)

Az épülő közösségi-közigazgatási épületkomplexum (Fotó: Tóth Péter felvétele)

– Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy még egy időkapszulát tudtunk elhelyezni a hotel épületének a falába. Szeretném azt is elmondani, hogy az építkezési munkálatok nagyon jól haladnak, a dinamikus tervvel összhangban, és a következő év első negyedében be kell, hogy fejeződjenek. A majdani közigazgatási-közösségi épületkomplexumba szeretnénk áthelyezni a községi szerveket, így egyszerűbbé tenni az ügyintézést minden polgár számára. Az épület másik felében egy 59 férőhelyes diákotthont szeretnénk kialakítani – nyilatkozta a helyszínen. Hozzátette, hogy annak a helyiségnek a falában helyezték el az időkapszulát, amely majd a községi képviselő-testület tanácsterme lesz. Az időkapszulák helyét emléktábla fogja jelölni, amelyen két dátum fog szerepelni: 1957, amikor a hotelt építették és az első időkapszulát elhelyezték, a másik dátum 2024, amikor a hotel átépítési munkálatai folyamatban vannak. Az önkormányzat címere is rajta lesz a táblán. A polgármester hozzátette, hogy a város központjának is új kinézetet ad majd ez az épület.

– Egy reprezentatív, modern épület fog állni Topolya központjában, és az a célunk, hogy minél szebbé, minél élhetőbbé és tisztábbá tegyük a környezetünket – nyilatkozta Szatmári Adrián.

Az épületegyüttes felújítása anyaországi forrásokból valósul meg, a kedvezményezett a Művelődési Ház. Csípe Tímea, az intézmény igazgatója elmondta, hogy Robi bácsinak is megígérték, hogy az apja által elhelyezett eredeti időkapszula majd visszakerül a falba. Most vannak abban a fázisban a munkálatok, hogy erre alkalmas a pillanat. Hozzátette, hogy amikor megtalálták, az üveg, amelyben az üzenet volt, széttört. Közösségi összefogásnak köszönhetően sikerült ugyanolyat beszerezni, Borsos József kavillói gyűjtő ajánlotta fel kollekciója egy darabját. Eredeti méhviasszal zárták le, Sihelnik József jóvoltából. Az új üvegen a községi címer látható, az Barta Oszkár keze munkáját dicséri. A szöveg összeállításában Rác Ejzler Evila segített, a papírra vetés pedig Frindik Ramóna munkája. Az igazgatónő elmondása szerint az üzenet a jövőnek szól.

Kiskároly Róbert elmondta, hogy apja, aki az időkapszulát elhelyezte, érdeklődést táplált a történelem iránt, azon belül különös hangsúllyal a helytörténetre. Annak idején a régészeti kutatómunkát végző Szekeres Lászlónak – aki gimnáziumi osztálytársa volt Robi bácsinak – ő mutatta meg, hol állt egykor Topolya közelében a pusztatemplom, ahol aztán sikeres régészeti feltárások folytak. A 1920-as évek legjobb topolyai focistáinak egyike volt Kiskároly Lajos, a TSC által kiadott monográfia jellegű könyvben is szerepel.

 

Nyitókép: A jövőbeni községi képviselő-testület tanácstermében helyezték el az üvegbe zárt üzeneteket (Fotó: Tóth Péter felvétele)