2024. május 13., hétfő

Megszólalt a szociális központ

A négyéves topolyai kislányt először a biológiai anya családjában próbálták elhelyezni, az örökbefogadás csak később vált aktuálissá

Közleményt juttatott el szerkesztőségünknek Jasmina Zimonjić, Topolya Község Szociális Központjának igazgatója. Ebben annak a négyéves kislánynak az ügyével kapcsolatos állításokra reagál, akiről az elmúlt hetekben számtalanszor olvashattak lapunkban is. Jasmina Zimonjić még a leváltását indítványozó kezdeményezés formális átadását megelőző héten jelezte lapunknak, hogy készül az esetre reagáló közlemény. A folytatásban releváns rövidítések nélkül olvashatják a közleményt.

A kiskorú M.S. születését követően az illetékes topolyai egészségügyi intézmény arról tájékoztatta a szociális központot, hogy a biológiai anya nem fogadja el a gyermeket, azaz nem akar gondoskodni róla, sem kapcsolatot fenntartani vele. Ebben a pillanatban M.S. szülői gondoskodást nélkülöző gyermeknek minősült. Az éppen akkor rendelkezésre álló egyetlen nevelőszülőkhöz került, Ozorák Erika családjába. Ozorák Erika 2011. óta szerepelt a szociális központ nevelőszülői nyilvántartójában, mint rokoni kapcsolatban álló nevelőszülő, és rendszeresen megkapta a gyermekeltartási térítményt, valamint térítményt kapott munkájáért. Ennek alapján adott volt az általános alkalmasság, hogy nevelőszülőséggel foglalkozzon.

 

A szociális központ tájékoztatta az Ozorák családot a saját kérelmükkel kapcsolatos határozatról, több alkalommal is beszélgetést folytatott a családdal (Fotó: Magyar Szó archívum)

A szociális központ tájékoztatta az Ozorák családot a saját kérelmükkel kapcsolatos határozatról, több alkalommal is beszélgetést folytatott a családdal (Fotó: Magyar Szó archívum)

M.S. a nevelőszülői családban való elhelyezését követően Topolya Község Szociális Központja figyelemmel kísérte a gyermek fejlődését, kapcsolatot alakított ki a gyermekkel és a nevelőszülőkkel, valamint műhelymunkákat és összejöveteleket szervezett a község többi nevelőszülőjének, és az azok családjában nevelkedő gyermekek részvételével. Ozorák Erikát a szociális központ szakmunkatársai kezdettől felkészítették a további intézkedésekre, illetve az eljárás további szakaszaira, amelyek a gyermek védelmét hivatottak szolgálni. Ennek szellemében Ozorák Erikának elmagyarázták, hogy a szociális központ megvizsgálja a gyermek a biológiai anya családjában való elhelyezésének a lehetőségét, valamint adott esetben a gyermek örökbeadását. A biológiai édesanya belegyezését, azaz hozzájárulását adta a gyermek örökbefogadásához.

A biológiai anya nem élt azon törvényes jogával, hogy visszavonja az örökbefogadáshoz adott hozzájárulását, hanem a törvényes határidőn belül megerősítette azt. Ezt követően, a biológiai anya családjának kezdeményezésére, több találkozóra is sor került a gyermekkel, azzal a céllal, hogy a gyermeket az anya vér szerinti családjában helyezzék el. A gyermekkel először a szociális központ helyiségeiben találkoztak, majd később a család otthonában. A biológiai anya olykor jelen volt a találkozók alkalmával, viszont nem kezdeményezte a találkozást és nem is mutatott érdeklődést az iránt, hogy időt töltsön el lányával. Ugyanakkor a gyermek vérrokonainak családjában történt tragikus eseményt követően a biológiai anya családjának tagjai többé nem találkoztak a gyermekkel. Ezt követően a szociális központ eljárást indított annak céljával, hogy megállapítást nyerjen a gyermek általános alkalmassága az örökbefogadás vonatkozásában. Erről a tényről szintén tájékoztatták az Ozorák családot, amelyik ezt követően átadta a gyermek örökbefogadására vonatkozó kérelmet.

Mivel a gyám nem lehet örökbefogadó, a gyermeket a szociális központ közvetlen gyámsága alá helyezték. Időközben megállapítást nyert, hogy a vonatkozó törvény rendelkezéseinek és a szakmai értékelések értelmében a gyermek örökbefogadásra alkalmas. Miután a családvédelmi és népesedési minisztérium felülvizsgálta az üggyel kapcsolatos iratokat, a gyermeket bejegyezték az örökbefogadás egységes nyilvántartójába.

Az ugyancsak megállapítást nyert, hogy az életkorral kapcsolatos törvényes korlátozások okán a nevelőszülők nem alkalmasak arra, hogy örökbefogadók legyenek. Miután a családvédelmi és népesedési minisztérium eljutatta a szociális központnak a potenciális örökbefogadók adatbázisát, figyelembe véve a gyermek életkorát, továbbá az általa beszélt nyelvet, valamint az összes többi releváns tényezőt, Topolya Község Szociális Központja kiválasztotta a majdani örökbefogadókat.

Topolya Község Szociális Központja: a nevelőszülők nem kötelezettségeikkel és felelősségükkel összhangban jártak el, médiaszerepléseikkel pedig veszélyeztették a gyermek magánélethez való jogát és biztonságát (Fotó: Magyar Szó archívum)

Topolya Község Szociális Központja: a nevelőszülők nem kötelezettségeikkel és felelősségükkel összhangban jártak el, médiaszerepléseikkel pedig veszélyeztették a gyermek magánélethez való jogát és biztonságát (Fotó: Magyar Szó archívum)

A szociális központ tájékoztatta az Ozorák családot a saját kérelmükkel kapcsolatos határozatról, több alkalommal is beszélgetést folytatott a családdal azzal a céllal, hogy felkészítse az eljárás következő szakaszaira. Ozorák Erika nem bizonyult együttműködőnek, már ekkor jelezte, hogy küzdeni tervez és minden lehetséges eszközzel élni kíván annak érdekében, hogy a gyermek családjában maradhasson. Már akkor jelezte, hogy a médiához tervez fordulni. Mielőtt megkezdődtek volna a találkozások az örökbefogadandó és az örökbefogadók között, a nevelőszülők egyre gyakrabban vitték orvosi kivizsgálásra a gyermeket, azzal érvelve, hogy az örökbefogadási eljárás kedvezőtlenül befolyásolja a gyermek egészségi állapotát. Mivel akkor a gyermek még nem is találkozott a potenciális örökbefogadókkal, felmerült annak a gyanúja, hogy a gyermek esetleges reakciója a nevelőszülők magatartásával magyarázható.

A szociális központ figyelembe vette a gyermek érdekét, ezért egy időre elnapolta az örökbefogadási eljárás további intézkedéseit. Miután leleteikben az orvosok arra a megállapításra jutottak, hogy a gyermek általános egészségi állapota jó, a szociális központ folytatta az örökbefogadási eljárást és megkezdődött a gyermek összeismertetése, illetve összeszoktatása az örökbefogadókkal. Ozorák Erika végig ellenállt és nem nevelőszülői szerepkörével összhangban járt el. A nevelőszülőknek egyebek mellett az a feladatuk, hogy az örökbefogadási eljárás során segítsék a gyermek elválasztását a nevelőszülői családtól. Szükségtelen és az előírásokkal nem összhangban álló szakértői vizsgálatokkal, valamint egyéb módon akadályozták a gyermek összeszoktatását az örökbefogadókkal, illetve az örökbefogadási eljárást, meghosszabbítva azt.

Miután a másodfokú szerv elutasította a nevelőszülők fellebbezését, megszűnt a nevelőszülői jogviszony és a nevelőszülő köteles volt átadni a gyermeket Topolya Község Szociális Központjának. Ozorák Erikával megbeszélték, hogy a szociális központ szakmunkatársai mikor veszik át a család otthonában a gyermeket, ám később nem tartotta tiszteletben a megállapodást. Mivel a szociális központ nem tudott kapcsolatba lépni a nevelőszülőkkel, egy ideig nem tudta, hogy hol, vagy kinél van a gyermek, erről a tényről azonnal tájékoztatta a rendőrséget és az ügyészséget. Miután kiderült, hogy a gyermek hol tartózkodik, az esti órákban a szociális központ munkatársai a terepen mérték fel a gyermek állapotát. Mivel Ozorák Erika nem volt hajlandó átadni, a gyermek továbbra is a családban maradt, ám jogcím nélkül. Ozorák Erika és egyéb személyek törvénytelen módon a továbbiakban is akadályozták, hogy, gyámhatóságként és a gyermek közvetlen gyámjaként, a gyermek érdekei és jogai védelmének tekintetében kizárólagos felhatalmazásokkal rendelkező szociális központ munkatársai átvegyék a gyermeket. Ennek következtében a gyermeket kellemetlenségeknek tették ki, továbbá neve, illetve fényképe a médiában való nyilvánosságra hozatalával veszélynek tették ki, sértve a gyermekjogokat, valamint veszélyeztetve megfelelő fejlődését.

 

A tüntetők kitartana amellett, hogy a kislány visszatérhessen az Ozorák családhoz (Fotó: Magyar Szó archívum)

A tüntetők kitartana amellett, hogy a kislány visszatérhessen az Ozorák családhoz (Fotó: Magyar Szó archívum)

Miután sikerült átvenni, a gyermeket az örökbefogadóknál helyezték el, így az összeszoktatás a családi otthonban folytatódott. Ez a folyamat a törvény értelmében legfeljebb hat hónapig tarthat. Topolya Község Szociális Központjának szakmunkatársai rendszeres jelleggel ellenőrzik a folyamatot és elégedettek a gyermek és az örökbefogadók viszonyával. A gyermek jól reagált az örökbefogadókra és az új környezetre, egészségi állapota jó, viselkedése nem változott.

A közlemény záró bekezdésében kiemelik, hogy Topolya Község Szociális Központja a konkrét esetben a vonatkozó törvényekkel és egyéb szabályokkal, elvárásokkal összhangban járt el. A nevelőszülők elfogadták a tényt, hogy a nevelőszülőség ideiglenes jogviszony, amelyet a szülői gondoskodás nélküli gyermek védelme érdekében alakítanak ki, ám a gyermek legjobb érdekében az áll, hogy örökbe fogadják. A konkrét esetben a nevelőszülők nem kötelezettségeikkel és felelősségükkel összhangban jártak el, médiaszerepléseikkel pedig veszélyeztették a gyermek magánélethez való jogát és biztonságát. A konkrét örökbefogadással kapcsolatos, a valóságnak nem megfelelő állításaikkal, továbbá az érzelmekkel való manipulációjukkal megnehezítették az örökbefogadási eljárást. Mindennek következtében téves kép alakult ki a közvéleményben a szociális központ munkájáról a konkrét esetben, továbbá a gyermek legjobb érdekéről.

A szociális központ igazgatónője végül abbéli sajnálatának is hangot adott, hogy a körülmények okán a konkrét esetben a korábbi nevelőszülők nem maradhatnak a gyermek, az örökbefogadott életének fontos része. Azt ugyancsak aláhúzta, hogy Ozorák Erika fia soha nem kérelmezte a gyermek örökbefogadását.

Hétfőn délelőtt Topolyán az önkormányzati hivatalban átadták azokat az aláírásokat, amelyikkel Jasmina Zimonjić leváltását és Popović Erikának a megbizatása alóli felmentését követelik a tiltakozók.

 

Nyitókép: Topolya Község Szociális Központjának épülete (Fotó: Magyar Szó archívum)