2024. május 10., péntek

Állásbörze lesz Topolyán

Mintegy háromszázötven munkahelyet kínálnak fel

Állásbörzét szerveznek Topolyán. Az eddigi jelentkezések alapján 18 munkaadó mintegy 350 betöltetlen munkahelyre várja a jelentkezőket. Szécsi Erdmann Elvira, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat észak-bácskai részlegének munkaügyi tanácsosa elmondta, hogy a korábbi gyakorlatot követve ezúttal is a művelődési ház kiállítótermében tartják meg a rendezvényt szerdán, november 8-án 10-től 13 óráig.
Elsősorban szakmunkásokat keresnek, általános iskolai végzettséggel is elhelyezkedhetnek fémiparban, élelmiszeriparban, textiliparban érdekelt cégeknél, illetve olyan munkaadóknál, amelyek villanyszerelőket, elektrotechnikusokat alkalmaznának. Munkatársakat keresnek hegesztéshez, CNC-gép kezeléséhez, állásokat kínálnak a műanyaggyártás területén. Villástargonca-kezelőket, adminisztratív feladatok végzésére munkatársakat, biztonsági őröket, festőket, asztalosokat, gépjárművezetőket is foglalkoztatnának. Felsőfokú végzettségű személyeket, villamosmérnököt, gépészmérnököt és növényvédő szakembert is alkalmaznának a cégek.

Szécsi Erdmann Elvira felhívta a figyelmet arra, hogy ajánlatos előre megírt és több példányban kinyomtatott önéletrajzzal érkezni a helyszínre a hatékonyabb kommunikáció érdekében. A szolgálat munkatársai igény esetén segítenek a börzét megelőző napokban a munkanélkülieknek, munkát keresőknek az életrajz elkészítésében. Elsősorban természetesen a topolyai és a kishegyesi érdeklődőkre számítanak. Bizalommal fordulhat mindenki a községében működő kirendeltségek munkatársaihoz. Kiemelte ezúttal is, hogy az ilyen rendezvény alkalmat nyújt, hogy nagyszámú munkaadó kínálatát ismerjék meg a munkát keresők. A börze nélkül ennyi cég képviselőjével csak több hét vagy néhány hónap alatt találkozhatnának a munkát keresők. Ezért jó alkalom, és érdemes azoknak is ellátogatniuk a rendezvényre, akik nem tartoznak a munkanélküliek kategóriájába, de munkahelyet szeretnének váltani.

A munkaügyi tanácsos elmondta, hogy miután jelentős az érdeklődés a munkaadók és a munkavállalók részéről is az Első fizetésem (Moja prva plata) pályázat iránt, meghosszabbították a jelentkezési határidőt a munkanélküli fiatalok foglalkoztatását serkentő program esetében. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat döntése alapján a munkaadók jelentkezési határideje november 7-ére tolódik ki, az ifjú munkavállalók jelentkezését pedig november 13-a és december 6-a között fogadják. Az Első fizetésem portálon legkésőbb 2023. december 29-ig közzéteszik a munkáltatók végleges névsorát. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, a munkáltató és a kiválasztott jelölt 2024. január 1-je és 19-e között írják alá a szerződéseket. A jelentkezési feltételekről részletesen a www.nsz.gov.rs és a www.mojaprvaplata.gov.rs platformon értesülhetnek az érdeklődők.
 

Nyitókép: Tóth Péter felvétele