2024. május 8., szerda

Minden tervezett szakot megnyitottak

Topolya három középiskolájában érdeklődtünk az elsősök számáról

A Mezőgazdasági Iskolában és a Sinkovics József Műszaki Iskolában minden, a nyolcadikosok számára tavasszal meghirdetett szakon megkezdődött a tanítás pénteken, egyedül a Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskolában a Zombori Iskolaigazgatóság engedélyével hétfőn szólaltak meg a csengők, a tanintézmény nyílászáróinak cseréje miatt. Veselin Martinović igazgató kitért arra, hogy az elsősök számára tervezett valamennyi új osztályt meg tudták nyitni.

– A terveinkkel összhangban két magyar és két szerb tannyelvű elsős osztállyal kezdjük az idei tanévet, ami 62 új tanulót jelent számunkra. Iskolánkban 262 diák jár az általános gimnáziumi, közgazdasági szakra, negyedik osztályon pedig idegenforgalmi szakos diákjaink is vannak. A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság 3 millió dináros támogatásának köszönhetően ezekben a napokban a cseréltük a nyílászárókat, emiatt indult a diákok számára a tanév hétfőn, szeptember 4-én – nyilatkozta az igazgató.
A Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon iskolapadjait idén 419 tanuló koptatja, elsősorban Topolya község településeiről, de a tanév közbeni népszerűsítő akcióknak, illetve a diákotthon vonzerejének köszönhetően a környező községek mellett Bánátban is egyre népszerűbb a tanintézmény – tudtuk meg dr. Horváth Zsolt igazgatótól.

– A Mezőgazdasági Iskolában ezúttal 130 elsős diákot köszönthettünk, ami a múlt évihez képest növekedést jelent. A négyéves szakokon a mezőgazdasági technikus tagozaton magyar és szerb nyelven 29 és 20 elsős kezdte meg tanulmányait. Ezzel ez a szak bizonyult a legnépszerűbbnek az iskolában, illetve a magyar tannyelven tanuló diákok körében. Az állategészségügyi technikusi tagozaton 20 és 16 tanuló iratkozott be. Az élelmiszeripari technikusi szak magyar tagozatára 8 diák, a mezőgépkezelő és a hentes tagozaton 11-11 magyar tannyelvű tanulóval gyarapodott az iskola, a szerb tannyelvű pincér és szakács tagozaton pedig 12 és 7 diákkal. A tanintézmény már készül a Top Expóra, ahol hagyományosan bemutatkoznak finomságaikkal az élelmiszeripari szakok diákjai – hallhattuk az iskola igazgatójától, mint ahogy azt is, hogy a tanintézmény szárnyai alatt működő 102 férőhelyes diákotthon szobái már az első iratkozási körben beteltek, sőt túljelentkezés volt idén, 127-en jelezték bentlakási szándékukat.
A Sinkovics József Műszaki Középiskola 15 tagozaton tanuló 227 diákkal kezdi az idei tanévet – nyilatkozta Lengyel Emese igazgatónő.

– A gépjármű-technikusi szakon 16 elsőst köszöntöttünk a tanévkezdéskor, 12 számítógép-elektrotechnikust magyar nyelven, továbbá a szerb tagozaton 19 fodrászt és 26 diákot a szerb tannyelvű számítógép-elektrotechnikusi szakon – hallhattuk az igazgatónőtől.