2024. május 8., szerda

Jó hangulatban zajlott a községi sporttalálkozó

A Gunarason szerdán látottak is ezt igazolták, hiszen az ott megjelentekről nem tűnt fel azonnal, hogy a nyugdíjas korosztályt képviselik. Idén ugyanis a gunarasi helyi közösség volt a házigazdája a községi nyugdíjas-sporttalálkozónak, melyen mintegy 140 polgártársunk vett részt.

Ortó Károly, a Topolyai Községi Nyugdíjas-egyesület elnöke elmondta, a házigazdákat minden elismerés megilleti a szervezés és a megteremtett családias hangulat kapcsán. A község szinte valamennyi helyi szervezete képviseltette magát az immár sokadik alkalommal megszervezett rendezvényen. A barátkozásról, kikapcsolódásról szólt az esemény, de sporttalálkozó lévén néhány sportágban összemérték tudásukat, rátermettségüket, felkészültségüket a nyugdíjasok. Lengőtekében, pikádóban, sakkban is versenyeztek. Gunarastól kissé távolabb, a Topolyai-tó gátjánál a nyugdíjas sporthorgászok vetélkedtek. A gunarasi helyi közösség udvarában korongdobó-, pikádó- és lengőtekeverseny zajlott. Minden évben más település kapja meg a szervezés jogát, Ortó Károly szerint Gunaras a legmagasabb osztályzatot érdemelte ki a rendezvény lebonyolításáért. Köszönetet mondott Szatmári Adrián polgármesternek is, aki személyesen is kilátogatott a rendezvény helyszínére, és ezúttal is hangsúlyozta, hogy az önkormányzat nem feledkezik meg idős polgárairól sem.

A helyi szervezők nevében Eke Matild, a Gunarasi Nyugdíjas-egyesület elnöke elmondta, hogy a faluban mintegy 130 aktív tagja van az egyesületnek. Közöttük vannak olyanok, akik folyamatosan igencsak aktívak. Nagyon örültek annak, hogy megszervezhették a nyugdíjasok községi sporttalálkozóját. Sok munka van mögötte, de úgy véli, mindenki számára emlékezetes marad. A legjobbak érmekkel, serlegekkel térhettek haza. A rendezvény közös ebéddel zárult.

Ortó hozzátette, a Magyarkanizsai Községi Nyugdíjas-egyesület volt idén a házigazdája annak a hagyományos községközi sporttalálkozónak, amelyet már tizenkilenc éve megtartanak. Minden évben más község a szervező, más helyszínen is találkoznak. Magyarkanizsa látta vendégül júniusban Törökkanizsa, Csóka, Ada, Topolya és Szabadka nyugdíjasait. A topolyai egyesületben amellett, hogy célul tűzték ki a nyugdíjasok érdekképviseletét, azon dolgoznak, hogy jobbá tegyék idős polgártársaink hétköznapjait. A sporttalálkozókon kívül kirándulásokat szerveznek, hazai és külföldi helyszínekre látogatnak el, színházi előadásokat, nevezetességeket tekintenek meg, illetve fürdőhelyeket keresnek fel.