2024. május 10., péntek

Az adventi fényvadászok győzelme

Hatalmas sikert aratott Topolya község több településén az Élő adventi kalendárium

Topolyán és a község több településén, így Bajsán és Pacséron is fényárba borult egy-egy ablak az adventi időszakban. A megmozdulás amellett, hogy szorosabbá fűzte a közösségi összetartozás érzését, meg is ajándékozta az abban részt vevőket valamennyi helyszínen. Bajsán az önkéntes tűzoltókat tömörítő egyesület vállalta a szervezést, az ablakokat fényképezők, majd a Facebookra feltöltők között naponta sorsoltak ki ajándékcsomagokat. Pacséron a megmozdulás végén hirdették ki az ablakot díszítők és a látogatók nyerteseit, az ajándékcsomagokat a helyi közösség és a művelődési egyesület állította össze.

Topolyán a Családfa civil szervezet vállalta a házigazda szerepét, és igyekeztek az akcióban részt vevőket megajándékozni a minapi ünnepség keretében.

Fekete Bánov Ágnes, a topolyai egyesület vezetője elmondta, hogy a szervezésben aktív társaival akkor döbbentek rá az akció hatalmas sikerére, amikor egy-egy ablakhoz ellátogattak. Nagyon sokan voltak kíváncsiak a számmal ellátott, fényárban úszó nyílászáróra, és arra is volt példa, hogy szinte forgalmi dugó keletkezett egy-egy helyszínnél 17 óra tájékán.

– Rengeteg pozitív energiát hozott ez a megmozdulás nekünk, szervezőknek és azoknak is, akik követték az ablakokat, és összességében kiemelkedően jól sikerült megmozdulásnak értékeljük. Igyekeztünk a legtöbb ablakot megtalálót, illetve a fotókat Facebookra feltöltőt megajándékozni. Azoknak a tábora volt a legnépesebb, akik 12–24 feltöltött képpel erősítették a statisztikánkat, ők 60-an voltak. Tény, hogy emellett rengetegen követték estéről estére a megmozdulást, egyedül vagy társasággal felkeresték a helyszínt, az esti sétájukat erre az időszakra időzítették, sütiztek, beszélgettek, és nagyon jól érezték magukat, de a közösségi felületen ezt nem dokumentálták. Ők elsősorban idősebb személyek, akik nincsenek jelen vagy kevésbé járatosak a Facebookon, de a karácsonyt megelőző várakozásuk ezzel lett teljesebb. Nem volt kötelező megvendégelni az ablakhoz látogatókat, mégis aki csak tehette, valamilyen finomsággal, cukorkával, ropival, forró teával igyekezett várni a látogatókat. Arra is volt példa, hogy a házigazdák csak kihelyezték a figyelmességet, de maguk nem várakoztak odakint – tudtuk meg a Családfa civil szervezet vezetőjétől, aki elmondta, hogy a 24 helyszín a meghirdetéstől számított másfél órán belül gazdára talált, magánszemélyek, intézmények, óvodai csoport, a cserkészek, vállalkozók, sőt a topolyai plébánia is jelentkezett házigazdának.

A Családfa civil szervezet a művelődési ház kiállítótermében szervezett ünnepséggel köszönte meg a résztvevőknek a kitartást (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A Családfa civil szervezet a művelődési ház kiállítótermében szervezett ünnepséggel köszönte meg a résztvevőknek a kitartást (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

– Záróünnepségünk támogatásáért, az édességet, sós ropit tartalmazó ajándékaink megvásárlásában nyújtott segítségért köszönettel tartozunk a Magyar Nemzeti Tanácsnak. Mivel már most vannak olyanok, akik jelezték, hogy jövőre mindenképpen szeretnének ablakot díszíteni, egyértelmű, hogy a következő évben is igyekszünk megszervezni a megmozdulást – hangsúlyozta Fekete Bánov Ágnes.

Nyitókép: Topolyán magánszemélyek, intézmények, vállalkozók, a parókia, óvodai csoport és a cserkészcsapat is részt vett az Élő adventi kalendárium akcióban (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)