2025. május 11., vasárnap

Tíz év, nyolc Kazinczy-érem

Az Aurora Beszédművészeti Műhely jubileumi műsoráról

A csoportkép a műsor után készült (Herceg Elizabetta)

Egy évtizede alakult Topolyán a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ irodalmi, beszédművészeti, nyelvművelő csoportja. Vas Borsodi Borbála és tanítványai a kerek évforduló alkalmából – Csanád Béla: Anyanyelv című versének egy sorát választva mottóul: Aki szeretni nem tanul, beszélni sem tanul meg címmel – ünnepi műsort szerveztek, melyre meghívták az egykori tagokat, a jelenleg a Műhely hírnevét öregbítő aktív versmondókat és a legfiatalabbakat is. Ők mindannyian egy-egy, számukra kedves verssel léptek közönség elé, s mint kiderült, a szellemi műhely összetartó erejét jelzi, hogy nem volt nehéz összeállítani az egy és félórás programot, a különböző irodalmi és zenés műsorszámok simultak egymáshoz, a gond csak az volt, hogy korlátozott volt a műsoridő. Az előadás összeállításában az egyik alapítótag, Molnár Gábor (Varmuzsa) Ildikó segített a nyugdíjas tanárnőnek, és ő vállalta azt is, hogy a műsorvezetésen kívül rövid beszélgetésekben idézi fel a fellépőkkel az „aurorás” élményeket. Amiből volt bőven, hiszen szinte fölsorolhatatlan az a sok helyszín és verseny, ahol felléptek, s ahonnan díjakkal, elismerésekkel tértek haza. Az Aurora tagjai a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép magyar beszéd versenyen nyolc érmet szereztek. A megszólított versmondók szinte kivétel nélkül kiemelték, hogy a tanárnővel töltött évek során nemcsak verset tanultak meg mondani, hanem az anyanyelvüket szerettette meg velük, és olyan irányt mutatott, amelyet felnőttként is beépítenek életükbe.

Az Aurora köré csoportosuló fiatalok közül a jubileumi műsorban Rózsa Szabina, Hadzsy János, Hajvert Ákos, Kurfis Daniella, Csernai Adrienn, Turuc Roxána, Ejzler Evilla, Uzsvár Emese, a két Kazinczy-érmes, Sihelnik Lenke és Sihelnik Csilla, valamint a legfiatalabbak, Szatmári Csilla, Pastyik Imola, Dudás György, Petrás Ármin, Bacsa Tamás és Bencsik Richard lépett fel, többek között Kölcsey, Petőfi, Vörösmarty, Wass Albert, József Attila, Radnóti Miklós és Fehér Ferenc verseinek tolmácsolásával. A zenei betétdalok, Turuc Krisztina fuvolaszámai, Palágyi Krisztián harmonikaszólója, Pastyik Viola és barátnői éneke, Dudás Kata óvodás népdalcsokra és a Cirkalom kalotaszegi táncai adtak méltó keretet a megszólaltatott verseknek.

Az irodalmi műsornak ezúttal volt közönsége is, bizonyítva, hogy a Beszédművészeti Műhely és Vas Borsodi Borbála munkáját elismerik, tisztelik a topolyaiak. Bábi Attila polgármester is a közönség soraiban ült, és virággal köszönte meg a tanárnő kitartó, kiváló eredményeket felmutató tevékenységét.

Magyar ember Magyar Szót érdemel